HALLOTTÁL MÁR A NAGY FELEJTÉSRŐL? 10.000 ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT, ÉS TELJES HATÁSSAL VAN AZ ÉLETEDRE A Nagy Felejtés arra a gazdag tudásra vonatkozik, amit kultúránk akkor vesztett el, amikor új, civilizált életmódunk megkezdődött. Arra a tudásra, ami lehetővé tette az őslakosok számára a túlélést, annak tudására, hogy valaha mi is törzsközösségben éltünk, és annak megértésére, […]

Read more

Mihelyt közzétettem „ Yotengrit 2 „ c. könyvemben a „Nyirkai jóslatot”, a mások szellemi hulladékából élők serege vetette rá magát. Csűrték, csavarták, hamisították, magyarázták. Lett belőle „nyitrai”, sőt „nyiglai” jóslat is. Védtek, támadtak vele pártokat, személyeket, fűztek hozzá magyarázatokat. Jelentkeztek „póttartalékos próféták” is, akik a folytatás sugallatait vélték fülükben zümmögni. Nem mesét költök, de egy […]

Read more

(inspired by Marshall Via Summers) Talán elgondolkozol azon, hogy miért nem történt már diplomáciai kapcsolatfelvétel az emberiség vezetőivel?! Abból fakad ennek a legnagyobb akadálya, hogy valójában nincs senki, aki az emberiséget képviselné, mert ti az emberek nem vagytok egységesek és az államaitok egymással szemben állnak. A látogatók, akikről szó van, azt a következtetést vonták le, […]

Read more

Megváltozott a világ, az, ahogyan rátekintünk, és ezzel együtt átalakultak a médiafogyasztási szokásaink is. A tájékoztatás szerepét lassan átveszi az online tévézés (videónézés). Ennek megfelelően – a TUDATBÁZIS-ét átfedő, azt kibővítő tartalommal – megindítottuk új felületünket, a tvhelyett.hu oldalt. Magyar nyelvű vagy magyar feliratú videóválogatásokat kínálunk rajta, tematikus lejátszási listákba rendezve. Látogasd meg, böngészd a tartalmainkat TV […]

Read more

Levél az Antikrisztusról ! (Requiem) Mottó: Polarizálok, hogy visszatükrözzek – stabilizálva a Rendet lepecsételem a végtelenség Mátrixát a kihívás lunáris tónusával. Engem a Szív ereje vezet utamon! Ha eljön az idő, amely az Isteni akarat szerint a Földön helyreállítja és megtisztítja  a téridő szövetét, figyeljetek Földön túli jelekre az égen. Ne hagyjátok magatokat becsapni olyan emberek […]

Read more
20 márc

Megközelítőleg egy 450 millió évvel ezelőtt a Szíriusz rendszerben kitört galaktikus háború következményeként megsemmisült Maldek bolygó maradéka. Amelyet mesterségesen megépített bolygó űrhajóvá alakítottak. Szerkezete üreges. Három hasonló szerkezetű hold kíséretében, mint csillagkomplexum mozog a térben. A holdak a Raszu (küldött), a Jaszu (szikla) és a Jafet (javító) amelyek szintén a hajtómű és vezérlők részei. A […]

Read more

Dienes István fizikus bemutatja a fizikatudomány forradalmi felfedezéseit. Létezik-e a lélek, Isten, időutazás? Az Útban az Aranykor felé című konferenciát a Hajdú-Bihari Magyarok Szövetsége szervezte 2013. március 9-10-én Debrecenben, a Kölcsey Központban. Dienes István – A jövő tudománya from Bakk László on Vimeo.

Read more

Annak, amit kimondtok, súlya van… Jól figyeljetek! Amit most mondok, mindenkire vonatkozik… Évszázadok óta figyelünk benneteket. Tudni akarjuk, számotokra mi az a szeretet… Miről beszéltek, mit akartok ezzel mondani. Mindig megcsúfoljátok és meghazudtoljátok. Csak beszéltek róla, folyton csak beszéltek róla, évszázadok óta. Fogalmatok sincs arról, hogy mit tesztek. Újra és újra elkezdtek fejlődni, de mindig […]

Read more