„Egy nép, akik évezreden át uraltak két kontinensnyi területet.
Egy birodalom, akik ellen a kínaiak védekezésül emelték a Nagy Falat.
Egy kultúra, ahol már 2500 éve ingben és nadrágban jártak.
Egy művészet, melynek alkotásait máig csodálja a világ.
Egy feltaláló nép, akiknek a szőnyegtől a kengyelen át az íjig és a fokosig oly sok mindent köszönhetünk.
Egy haderő, amelytől Egyiptom, India, Kína és Róma is rettegett.
Egy társadalom, ahol a férfi és a nő egyenrangú és egyenértékű volt.
Egy történet melynek nyomait ma is fellelni az Altáj hegységtől hazánkig.
Egy eredet, amiből oly sok nép származott, Szakák, Etruszkok, Türkök, Hunok, Avarok és mi Magyarok is.
Egy leletegyüttes, melynek kincseit a Tutanhamon lelethez hasonlította a világ.
Egy kiállítás, ahol most mindez látható, megtapasztalható és átélhető.”

A nagyvilágot járó szkíta kiállítás 3 hónapig volt látható Magyarországon. Amerikán keresztül érkezett hozzánk, s tőlünk indul európai körútjára. E kiállítás szép, építő és tartalmas volt, s Hitet adónak bizonyult. Ha bárki e kiállításon hiányosságot vélt volna felfedezni, akkor ez a(z)űr az illető lelkében volt található, s e hiány a „hivatalos részről” történő támogatás elmaradásában leledzett.

Tudvalévő, hogy saját honfitársaink akadémiai és tudományos álláspontja szerint a magyarság a nyelvét és kultúráját a környező népektől lopta össze, illetve azoktól, akikkel írástudatlanul és önálló szókincs nélkül, a pogány-kóbor száguldozásai közben összeakadt.

E szkíta-(magyar) kiállításon fentieknek éppen az ellenkezőjét tudhattuk meg, hiszen amint a kezdő idézetből, a legelső sorokból is kiderülhetett, dicsőséges őseinknek erre a lopkodásra semmi szükségük nem volt, hacsak nem tekintjük annak nyelvünk újabb, dicstelen „IMF, narkó, ATOM és klozet” szavait.

Ámde ami ezzel kapcsolatosan e kiállításon szintén felmerült, hogy hazai tudományos körökben egyéb másirányú lopásokról érdekes módon nemigen esik szó; pl. hogy őskeresztény egyistenhitű templomainkból hová tűnt a mérhetetlen mennyiségű szkíta-hun-avar-magyar aranykincs, avagy mivégből ékesítik ezek – számolatlanul és bocsánatkérést mellőzve – Bécs, Párizs és London „művelt” nyugati világának múzeumi vitrinjeit és templomait.

Ősi kultúránkra visszatekintve, (kivételt képeznek tán a hivatalosított akadémiai – leigázó – irányvonalat meghatározó „hozzáértők” politikai és tudományos körei, merthogy ők „hivatalból” nyilván a majomtól származtatják magukat), e szkíta kiállításon sokunk rádöbbenhetett arra, hogy (internet, mobil-telefon, hitelkártya, s a műsorközlések silány valószerűtlenségei helyett) talán újólag inkább szkíta-magyar lelkiségünket, s örökségünket; a hazai vizeket, földet és levegőt kellene tisztelnünk, s napi imádságaink becses oltáraivá emelnünk, hogy ily módon ismét egymást tisztelő és egyenrangú lehessen úr és szolga, hogy az Istenanya a Férfitársával karöltve kivethesse magából a Kegyetlen és Bosszúállót, s EGY-ként vezessék a világot teremtésmítoszokkal a természetkultuszon át: Hogy a mítosz ismételten Isten Üzenete, a kultusz pedig az Ember Isten – keresése legyen.

Mert csak ilyenformán, a MI ősidejű szkíta-magyar önismereti módszereinkkel állítható meg a Föld kirablása, s az emberi világ rabszolgasorba taszítása. Ma még ez az ÚT a tékozló nyugati világ és az ezt majmoló eszméletlen magyar többség számára értelmetlen gyengeségnek tűnhet, de emberfejlődésünk jelen sodródási ütemében immár nincs idő egy újabb, vérgőzzel teli, ezeréves vargabetűre.

Jelen állapot pedig a természettörvények értelmében, csak egyféleképpen magyarázható:

A Vízözön óta tartó mennyiségi változásainkat nemsokára valamiféle minőségi átváltozás fogja követni, melynek során az emberi faj tudattartalma (is) módosul.

S ha nem a férfi és női egyenrangúság és Boldogasszony – tudat békés létezése mellett döntünk, akkor az őskultúrák sorát lepusztító „nyugati” látszat-civilizációkban érték nélkül, érdemtelenül, roboter-rabszolgaként elenyészik az ember, s vele pusztul a Föld.

Ezt természetesen a népek kirablásán, és gyarmatosításán felnövekedett, s rabszolgatartáson megerősödött „civilizált” népek ma még nem érthetik, de a MI szkíta-magyar lelkiségünk már érti ezt, s éppen ezt a mi lelkiségünket kellene minél előbb átadnunk nekik. Csakhogy:

„Az emberiség nagy tanítói leghatalmasabban sohasem a szavakkal, de mindig az életükkel tanítottak”

(Tormay Cecil)

Tőlük, a ma felkapott „civilizált” társadalmaktól csupán csak azt fogja számonkérni a Kollektív Emberi Tudatosság, amit ők más népekkel tettek, de tőlünk azt kéri számon, amit a többség érdekében megtehettünk volna, mégsem tettünk meg.

Nem elegendő csodálkoznunk azon, hogy mi keresnivalónk itt, Közép-Európa szívében, „ellenség” gyűrűjével közrefogottan.
Rajtunk (helyettünk!) már az sem segít, hogy génvizsgálatokkal megállapítást nyert; MI már 40 000 éve vagyunk itt, s a vélt ellenségeink rendeződtek lassan körénk, hanem túllépve az ezer éve tartó csodálkozáson, ideje lenne rádöbbennünk, hogy tulajdonképpen Krisztussal ugyanez történt.

S szkíta-magyar erkölcsi tartásunk még ma is, s romjaiból is folyamatosan azt üzeni, hogy

„Akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”.

Szőke Lajos

Mert „az önszánta tisztaság tisztább minden törvénnyel őrzött tisztaságnál.”

(Tormay Cecil: Szent Ferenc kis virágai)

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-