Leonard, a Nephilim levele – 1.

 
raas.me:
 
Bejegyzés:

Korábban már közreadtam Leonard, a festő képeiről egy cikket. Most Leonard úgy érezte, hogy ecset helyett billentyűzetet ragad és pár fogalmat tisztáz. Kaptam tőle egy levelet, melyet most közre is adok.

Kedves Tudatbázis látogatók!

Az elmúlt időszakban elgondolkodtam, azon, hogy nagyon sok olyan félreértést kellene tisztázni az embereknek, amit az elmúlt évezredekben sikeresen elültettek az elméjükben, s emiatt óriási képzavar keletkezett a fejekben.

Sajnos ide tartozhatnak olyan, jó szándékkal író , vagy közlő, a XXI. századra kitermelt spirituális társadalmi réteg tagjai is, akik feltehetően nem élték meg azt amit írnak, mégis gyakran tényekként közölnek információkat (ennek tudjuk jó oka van). Tehát túl sok az elvont gondolat és elmélet – valamint a találgatások sorozata – szépen becsomagolt formákban.

Beszéljünk inkább a tényekről! 

A festményeimen keresztül, sok olyan gondolatot, és konkrét információt próbálok átadni, ami (most nagyon finoman fogalmazva), ha a maga valóságában jelenne meg, nem igazán tetszene az átlagembernek. És ha eljön az ideje, akkor valószínű, hogy nagyon sok mindenkinek nem is fog tetszeni. De ha sikerül, néhány alapinformációt és fogalmat megértetni, akkor ez reményeim szerint változhat természetesen.

Az egyik ilyen alapfogalom: a TUDAT.

Oly nagyon divatos kifejezés a tudatosság, hogy már a vásárlástól kezdve a környezetvédelemig, az óvodától, a családtervezéstől a halál pillanatáig, mindent átitattak ezzel a kifejezéssel. A Tudat, egy példával élve, olyan mint a cukor: kristályos szerkezetű, és minőségét korlátlan ideig megőrzi.  Ugye ez így ismerős? Tehát, nem lehet felhasználni semmiféle tevékenység, cselekvés, akarat, vagy netán hitbéli folyamatban. Nem lehet befolyásolni, módosítani, tágítani, elvenni és nem lehet megsemmisíteni sem. Egyszerűen csak van.

Amit ma tudatként fémjeleznek, az nem más mint az elme, illetve amit agyi folyamatként mint akció-reakció megnyilvánulásaként érzékelhet mindenki a napi életében. Az elmét, lehet befolyásolni, módosítani, és meg lehet semmisíteni. A tudatosság mai értelemben, nem más mint egy akarat átvitel, végrehajtás és semmi köze a TUDAThoz. Viszont, azt fontos leszögezni, hogy a megfelelő minőségű elme, képes a TUDAT hordozására.

Minden biológiai testben lévő lény, így az ember is rendelkezik elmével és annak minden jellemző tulajdonságával, így például, a gondolkodásra való képességgel, vagy logikával stb. De nem minden ember rendelkezik TUDATtal, és ennek van leginkább óriási jelentősége.

Itt szeretném megjegyezni, hogy ezt a tényt mind az egyházak, mind a szabadkőműves páholy tagjai stb. pontosan jól tudják, féltve őrzött titokként kezelik, és igyekeznek  a tömegek elöl elzárva tartani, hiszen többek között ezen alapszik a jelenlegi hatalmi rendszer. Erre találták ki a karmát, az inkarnációs ciklusok modelljét, a lélek bűnösségének fogalmát, a gyónási rendet és természetesen a pénzügyi rendszert és még sorolhatnánk a több ezer éves múlt ide vonatkozó hagyományait

Tulajdonképpen ez az emberi faj tragédiája.

A Tudat (a már említett szerkezeténél fogva), úgynevezett mezőkbe rendezi magát, amit egymásba ható gömbhalmazoknak lehetne leírni. Minden mező, egy önazonossági tudatszint. Ez nem azonos az “én vagyok” fogalmával.

Az Önazonossági Tudat: amin keresztül egy humán lény, (nem biztos hogy ember) képes megnyilvánulni, biológiai formát ölteni.

Visszakérdeztem mailben erre a részre, mert nem volt tiszta, hogy minden lénynek lenne elméje? Leonard eképp egészítette ki mondandóját:

Lehet nem jól fejeztem ki magam? Amikor arról beszélünk, hogy minden lénynek van elméje azt jelenti, hogy különböző fejlettséggel, de minden lénynek állatoknak növényeknek is van idegi sejtrendszere, amely információk tárolását szállítását teszi lehetővé az adott életciklus függvényében. Így átvitt értelemben a növények és állatok is elemeznek gondolkodnak döntéseket hoznak, adatfeldolgozást végeznek.

Az hogy nem minden embernek van tudata,- azt jelenti, nincs olyan képessége, vagyis nem eléggé fejlett az idegrendszere (agya) ahhoz, hogy képes legyen kapcsolódni a Tudat adatbázisához pontosabban a saját önazonossági tudatmezejéhez, és képes is legyen az adatokat feldolgozni.  Mert ehhez megfelelő genetikai rendszerrel kell rendelkeznie az embernek. Tehát nem minden embernek van Tudata a végrehajtott hibridzációs torzulások miatt. Itt még fontos az is, hogy amit közös tudatnak neveznek, az nem más mint az agy illetve minden lénynél a saját idegrendszere által kibocsátott bioenergetikai kisugárzás összekpcsolódása, amit az érzelmi test generál.

Így az állatok és a növények is rendelkeznek ezzel a természetes képességgel. Olyan ez mint a közös lélegzetvétel. Ezért ebben a közös lélegzetvételben csak a elmúlt, megtörtént események által kiváltott reakciók elektromágneses lenyomatai vannak. Nem kapcsolódik a Tudathoz, mert az ettől független, és óriási hiba ebből táplálkozni. Ezt nevezik AKASHAnak. (erre biztosan sokan felhördülnek majd)

A másik ilyen alapfogalom az ET. kérdése. Teljes szóval, EXTRATERRESTRIAL .

Jellemzően földönkívülinek értelmezik, pedig egyáltalán nem ezt jelenti. Pontosan olyan lényt jelöl, aki  különböző frekvenciasávokat átfogó genetikával rendelkezik, akár ebben az időmátrixban lévő (tehát akár Földi), vagy néhány interdimenzionális vagy intersztelláris faj megjelöléseként szolgál (szén szilícium, vagy kristály-szilícium alapú biológiai forma). Hogy ez még is teljesen érthető legyen, vannak Terresztriális fajok, akik fizikai sűrűségű anyagi formában, és szén alapú biológiával rendelkeznek. Így talán ez már ismerős, mert ebbe tartozik a homo sapiens is, a jelenleg Földön élő ember. A különbség egyértelmű a két fogalom között.

A harmadik alapfogalom a NEPHILIM (mint én is).

Pontosabban ET.NEPHILIM, (Leonidai) ami azt jelenti, hogy a NIBIRU nevű csillagkomplexumról származó, vagy ott speciális feladatokra kondicionált individuális lény (humanoid). Aki rendelkezik az Univerzális DNS, vagy Krisztus (ez alatt kristályt kell érteni, nem Jézus Krisztust) mintázattal a jelen földi biológiai testében. A HÉBER vérvonal hordozója.

Akik a saját testi formájukon, és energetikájukon keresztül, képesek megváltoztatni a jelenlegi Föld, mind tudati, mind geológiai (az az anyagszerkezeti formáját). Saját tudati minőségük és anyagi formájuk biológiai átalakításán keresztül. Jellemzően a  Föld geológiai erővonalai mentén telepednek le.

Mielőtt ettől valaki pánikba esne,  itt nem csak a jelenlegi Földre, kell gondolni, hanem a kozmikus értelemben vett Univerzális Föld majdani lehetséges megnyilvánulási formáira is. Mivel megemlítésre került a NIBIRU, és nevének hallatán a feltehetően felvetődő kérdések miatt, néhány gondolat erejéig, csak tájékoztató jelleggel mondanám, hogy az égboltozaton a NIBIRUT lázasan keresőket sajnos ki kell hogy ábrándítsam, ugyanis nem érzékelhető és nem látható módon, jelenleg is a hipertérben tartózkodik egy párhuzamos téridő síkon. Pontosan az ősi iratokból is ismert (Sumer-Akkád) katasztrófát is okozó megjelenés miatt technológiailag  megoldottuk, a pusztítás elkerülését. Fölösleges az eget kémlelni, és bedőlni, a különböző X planétás történeteknek.

A földi ember eredetileg a 12-DNS sablonnal rendelkezett, ami azt jelentette, hogy az örökkévaló életáram fizikai formában való megtestesítésének a képessége.  Az, hogy erre ki képes az attól függ, hogy valaki rendelkezik e a 12-s DNS mintával (szent Grál leszármazott a Krisztus genetikai kóddal). Ilyenkor egy biológiai lény teljes sejt transzmutációs cikluson megy keresztül, visszatérve az elő anyag állapotához és nem marad az ismétlődő halál, és újra testetöltés ciklusában.

Aki eléri ezt az állapotot az egy megtestesült Krisztus-lény vagy AVATAR. Jelenleg vannak néhányak akik hordozzák a szunnyadó 12-s DNS mintát Földön, Ők a Héber vérvonal hordozói. A populáció tömegei mára már a hibridizált, jó ha 9-es – és ez nem leminősítést jelent természetesen – DNS mintával rendelkeznek.

A hibridizáció oka, hogy az eredeti alapító fajok között (akiket a Nephilimek közreműködésével hoztak létre) konfliktus keletkezett. A két alapító faj, ami átvitt értelemben kell érteni egy evolúciós program részeként, a Turáni és a Héber vérvonal  volt. A Nephilimek úgy osztották meg az energiákat hogy az anyagban való teremtés képességét (elméből való akarattal, és ez ugye nagyon is ismerős) a Turáni rész kapta, a szellemből való teremtés képességét (tudatból való Képi erővel) a Héber rész kapta. A megosztás elsődleges oka az együttműködésre való kondicionálás volt, tehát a közös egységbe való lét alkalmazása.

Itt ismét visszakérdeztem, mert ez a konfliktus számomra további részletezést igényelt:

A konfliktus alatt nem a jelenleg is zajló födi helyzeteket kell érteni. A konfliktus itt azt jelenti, megszakadt az együttműködés folyamata, a közös teremtés leállt. Mert valahol a rendszerben, egy elméből teremtő (Turáni) agyában, valószínű, hogy genetikai hiba miatt zavar támadt, és az elemző rendszere nem jól közvetítette a Tudatmezőből feldolgozott információkat.

Minden evolúciós programban ezek a hiba lehetőségek megvannak, és a résztvevőkre van bízva az önfejlesztő képességen keresztül a hiba felismerése és annak kijavítása is. Külső direkt beavatkozás nincs!

Így az értelmező közvetítésen keresztül, azt a hibás utasítást továbbította, hogy új program indul, módosított verzióban,és az eredeti törölve van. Így a régi, eredeti programot minősítette hibásnak. Ez az információ végigment a Turáni rendszeren, ott zavart okozva, de csak idő kérdése volt, hogy a teljes Turáni minőség adaptálja a hibás információt. Így miután a Turáni vérvonal teljes egészében módosította az adatokat, levált a Tudatmezejéről, pontosabban, megszakadt a kapcsolat.

Szóval a Turáni vérvonal képviselői ki akartak lépni az evolúciós programból, melyet a Nephilimek kijelöltek számukra. A Héberek nem voltak hajlandóak részt venni ebben mert tudták, hogy veszélybe sodorják a teljes faji identitást a jövőre nézve. Így a Héberek kivonultak a Földi síkról, hátrahagyva néhány önként jelentkezőt, akik biztosították volna a későbbi visszatérést (innen a zsidó hagyomány, mely szerint Ők héberek  leszármazottai).

A hátrahagyottak lassan evolválódtak, és a leszármazási lánc megszakadt A Turániak, hogy az egyensúlyt helyre állítsák és beindíthassák a saját elképzelt programjukat, genetikailag blokkolták a héber leszármazási láncot, és megpróbálták mesterségesen létrehozni a saját héber minőségüket, amivel teljes uralmat nyerhetnek a Földi időmátrixban.

Ennek sikertelensége vezetett a Turáni átok mítoszához, mely nem is annyira mítosz, mint az emberi faj történelme és jelen valósága is egyben. Ennek emléke nagyon is mélyen él például a magyar hagyományokban , és a mindennapi létben ezt a tudat hasadt állapotot lesz kénytelen megélni ez a Turániakhoz közel álló csoport (nép )és a faj teljessége is egyben. Tehát megtörték a rendet.

Itt pontosítást kértem a Turáni és Héber fajok kapcsán, mert szinte már hallottam az antiszemita felhangokat, még, hogy a zsidók teremtenek a szellemből és nem a Turániak, a magyarok?!

A hibás reakciók elkerülése végett érdemes tisztázni, hogy a  Turáni, nem azonos a magyar kérdéssel, és a Héber nem azonos a zsidó kérdéssel, nincs köze a rasszokhoz, nemzetekhez, országokhoz stb.

Emlékek, és hagyományok vannak, amelyek az évezredek torzulásainak megfelelően visszahatnak a jelenben gondolkodó elmékre. Hiszen az alapítófajok megjelenésével ilyen megkülönböztetésekről még szó sem volt. Ez már egy tudathasadt elme reakciója ami képtelen felismerni önmagát és mindenkiben ellenséget lát, legfőképpen saját magában. Ez az állapot törvényszerű, hiszen ha a kozmikus rendből kilép bármilyen lény, körülötte egy kaotikus mező alakul ki, mint egy ide oda csapódó gyorsan forgó labda, ami körül nincs megtartó erő.

Tehát, ha valaki azt kiabálja, hogy a zsidók (héberek) hibásak mindenért, az  valójában azt mondja, hogy megőrülök attól, hogy nem látom meg magamat a tükörben, dühös vagyok mert nem találok vissza az egységbe. Zavar a jelenléte ennek a minőségnek (már a héber jelző kiejtése is), mert mindig emlékeztet arra, hogy milyen hibát követtünk el. Nem akarok emlékezni! Talán megoldás lenne ha ezeket az emlékeztető jelenségeket eltörölnénk ? Talán akkor megnyugodnék.

De kiabálhatná azt is, hogy a Turániak, ugyanez az eredmény. Ez egy tipikus elméből gondolkodó (akció – reakció) reagálása.

Végül Leonárd eképp zárta sorait:

Szeretném felhívni a figyelmét mindenkinek, aki ezeket a gondolatokat olvassa, hogy nem kívánom senkitől, hogy azonosuljon a leírtakkal. Ellenkezőleg! Ne higgyen el semmit, mindaddig, míg saját belső érzéséből nem kap megértést a fel nem tett kérdésekre.

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-