Ezúton tesszük közzé az egyik kedvenc énekesnőnkkel, Fábián Julival készült Elle interjút, mely hosszú idő után az első anyag vele, hogy miért, az kiderül a cikkből.

“Jazz-zel indított, magával ragadta az underground, de ő a zenének kötelezte el magát, nem az irányzatoknak. Az Eurovíziós Dalfesztivál óta az egész ország ismeri a nevét. Azt hittük, ez a nyár tőle lesz hangos. Fábián Juli azonban hallgat, hónapok óta nem lép fel és nem nyilatkozik. A kényszerpihenő okairól nem akar beszélni. Csak most az egyszer, az Elle-nek.

 Május 12-én az alábbi hírt tetted közzé a facebookon: “Mától egy időre szabadságra megyek, így egy darabig sem koncertekre, sem riportokra nem vállalkozom. Szeretnék sokat pihenni, feltöltődni az elmúlt hónapok, évek hajtása után. Köszönöm a megértéseteket és remélem, hamar megint énekelhetek nektek!” Az Eurovíziós szereplés után talán mindenkit váratlanul ért a hirtelen jött bejelentés, és az, hogy azóta sem hallani felőled, rólad, téged. Hová tűntél?

Érezhetően megnőtt a közönségünk az Eurovízió után, és valóban mindenki azt várta, beleértve minket, a zenekart is, hogy meglódul a szekér és rengeteg munkánk lesz. A hallgatás egyik oka, hogy nagyon szeretnénk végre nagylemezt készíteni Zoohackerrel, és a közönségünk is nagyon várja már a teljes albumot a tavaly megjelent és nagyon sikeressé vált kislemez után. Erre azonban mostanában nem sok időnk jutott. Másrészt vannak dolgok, amelyek megállítják az embert, és velem pont egy ilyen dolog történt. Kaptam egy súlyos betegséget, amit minden szempontból jelzésnek tekintek, és ami miatt a zenekarral közösen úgy döntöttünk, hogy szünetet tartunk. Én most minden erőmmel a gyógyulásra koncentrálok, és feldolgozom azt a rengeteg sok üzenetet, amit ez a betegség hordoz. Minden koncertet lemondtunk, nem vállalunk el semmit. Természetesen a bennem felgyülemlő kreatív energiát örömmel fektetem a készülő lemezbe, de most az a legfontosabb, hogy a prioritásokat átrendezzem. Az utóbbi időben rengeteget dolgoztam, hihetetlen erősen ívelt felfelé a karrierem. Ugyanakkor a magánéletemre, a pihenésre, töltődésre és a barátokra, a szerelemre nem jutott elég időm, holott ezek nagyon fontosak a számomra. Engem ez a betegség arra tanít, hogy magamba nézzek, hogy a saját társaságomban legyek, és rengeteg erőt merítek abból, hogy saját döntéseket hozok, hogy képes vagyok a kezembe venni a sorsomat. Engem is sok aprócseprő hétköznapi dolog lefoglal, mint mindenki mást, nem csupán a betegségről szól az életem, de most a belső hangokra figyelek. Egyre jobban kezdem megszeretni, megérteni magam, én ebben látom a gyógyulásomat is, a jövőmet is.

Nyilván nem egy influenzával nézel szembe, hanem valami sokkal súlyosabbal. Rögtön ilyen pozitívan tudtál hozzáállni a betegségedhez, vagy keresztülmentél a feldolgozás minden állomásán?

Amikor kiderült a betegség, a rövidtávú terveimtől és vágyaimtól való búcsúzás nagyon megviselt. Rettentően megijedtem, sokkoló volt és fájdalmas. Több veszteség is ért akkoriban, nem értettem, hogy miért pont velem történik mindez, miért pont most. Attól kezdve azonban, hogy kirajzolódott, hogy kik a segítőim, kezdtem megnyugodni. Én ezt a betegséget feladatnak tekintem. Hálás vagyok, hogy nem virágcserép esett a fejemre vagy elgázolt egy autó, hanem visszafordítható folyamatról beszélünk. A betegség rengeteg negatív dologra hívta fel a figyelmemet, amelyeket most, hogy kellő távolságba kerültem tőlük, teljesen tisztán látok. Azelőtt annyira belefeldkeztem a munkába, a megfelelésbe, az elvárásokba, hogy hiába imádom a szakmámat, egyszerűen egészségtelen volt, amennyit beletettem. Ez most feketén-fehéren kiderült számomra.

Mit gondolsz, hogyan alakult volna a nyarad, ha nem jön ez a betegség?

Valószínűleg szanaszét dolgoztam volna magam, én arra számítottam, hogy az egész nyarat végigfesztiválozzuk. Hihetetlen mennyiségű és minőségű felkérést kaptunk, biztos vagyok benne, hogy nagyon minimális pihenés fért volna bele és alig tudtunk volna időt, energiát keríteni a kreativitásra, alkotásra. Olyan spirálba kerültünk volna bele, amelyre nem biztos, hogy felkészült a zenekar, én pedig szemmel láthatóan biztosan nem. Most már szerencsének gondolom, hogy amit magunktól nem tudtunk meglépni, azt ugyan elég erőteljesen, de az élet elintézte nekünk.

Engem sikerült átvernetek, én azt hittem, akkora punkok vagytok, hogy fittyet hánytok a tényre, hogy felfelé száguldotok, és elmentek szabadságra. Sőt, azt is gondoltam, téged nem érdekel a sztárság. Szerintem világszínvonalú tehetség vagy, de akarsz egyáltalán világsztár lenni?

Jó kérdés. Ez részben rajtunk múlik, részben nem. Olyan tehetséget kaptam, amelyből lehet aranyat csinálni, ez egy ajándék. Viszont renegetget teszek hozzá azzal, hogy keményen dolgozom. Azt nem mondanám, hogy nem szeretnék világsztár lenni. A köztudatban valahogy az él, hogy én már nagyon régóta vagyok a pályán, de csak most sikerült áttörni. Ez nem így van, én a Külkereskedelmi Főiskolán végeztem 2003-ban, és odáig úgy tűnt, közgazdász vagy kommunikátor leszek. Ugyanakkor zenei általános iskolába jártam, és azt éreztem, hogy hiányzik a felnőtt életemből a zene, ezért elkezdtem énekelni tanulni. Hobbi szinten csináltam, heti egy-két órám volt, de a tanáraim meg voltak győződve róla, hogy ezen a pályán van a helyem. Számomra akkor ez elképzelhetetlen volt, nekem nem voltak művészek a családomban. Aztán mindenkit, de a legjobban engem lepett meg, hogy elsőre felvettek a Zeneakadémia jazz tanszakára – jazzének szakra mások évekig készülnek, és csupán 2-3 énekest vesznek fel évente. Hatalmas dolog volt nekem ez akkor! 2007-ben dilomáztam, akkor 27 éves voltam, szóval kései, de minden mást elsöprő felfedezésem volt, hogy énekes akarok lenni. Az azóta eltelt néhány évben benne voltam a Barabás Lőrinc Eklektricben, néhány saját kezdeményezés után megalapítottam a Fábián Juli Jazz Riffet, Sárik Péter zongoristával megalapítottuk a Duónkat, és tulajdonképp mostanra rajzolódott ki számomra, mi az utam.

Az országos ismertséget Zoohackerrel való közös formációd hozta meg. Olyan, mintha az Isten is egymásnak teremtett volna benneteket, hogy együtt zenéljetek. Hogyan találtatok egymásra?

Zoohackerrel már egy ideje figyeltük egymás munkásságát, de személyesen úgy ismerkedtünk meg, hogy csinált egy remixet a Barabás Lőrinc Ekektric egyik számából, és nagyon megtetszett neki a hangom. Felkeresett, elkezdtünk barátkozni, de akkor még mindkettőnknek más munkái voltak. Aztán körülbelül két éve álltunk össze először egy koncertre, ami elképesztően sikeres volt, és akkor rájöttünk, ebben még nagyon sok van. Én rögtön azt éreztem, hogy megszólal bennem a zene, ahogy hallgattam azokat az alapokat, amelyeket készített. Ő az elmúlt éveket azzal töltötte, hogy zenéket gyűjtött, alapokat gyártott, számokat írt, és várta, hogy megtalálja a zenéje főhősét. Én pedig minden kreativitásomat ki tudom élni mellette. Szakmailag és emberileg is nagyon jóban vagyunk. Azelőtt rétegzenékben mozogtam, miközben mindig tudtam, hogy nagyon érdekel a minőségi popzene. Igazából mi sejtettük, hogy a Zoohackerrel való együttműködés be fog jönni, és ez így is lett. Öt számunk van eddig, ebből hármat rengeteget játszottak a rádiók. Hihetetlen gyorsan olyan igény alakult ki ránk, amelyet alig tudtunk kielégítani, hiszen még lemezünk sincs.

Nem kérdés, hogy szinte csak férfiakkal dolgozol.

Igen. A Barabás Lőrinc Ekektricben volt egyetlen lány rajtam kívül, Sena, illetve részt vettem Téli Márta kezdeményezésében, amikor egy öt énekesnőből álló formációt indított útjára, és persze egy-két nagyon jó alkalmi együtt-éneklésben remek énekesnőkkel. De ezeken kívül általában kizárólag férfiakkal dolgozom. Nagyon szeretem a férfiakat, szeretek a társaságukban lenni, nagyon fel tud tölteni az energiájuk. Azt látom, hogy én is inspirálom őket, ez kicsit olyan, mint a szeretkezés, vagy mint a párkapcsolat, nagyon személyes, intim kapcsolódás egymáshoz.

És a férfiak szeretnek téged?

Úgy látom, nagyon szeretnek, szerencsére sok jó barátom van.

Említetted, hogy szereted az igényes popzenét. Kiket sorolsz ide?

A nemzetközi vonalból Stinget, Sealt, Sade-t, a Red Hot Chilli Pepperst, a U2-t, és még nagyon sokat tudnék mondani, és persze itthon is jópár szupernívós popzenekar van, mint például a Ladánybene 27, az Irie Maffia, a Carbonfools és sokan mások.

De mondjuk Beyoncét már nem ide sorolod?

Ó, dehogynem. Beyoncé isteni tehetség, fantasztikus énekes, szuper csaj!

Ha a jövőre gondolsz, mi a legjobb eshetőség, ami történhet?

Túl messzire nem tudok tekinteni, annyira sokféleképpen alakulhat az élet. Arra vágyom, hogy minél inkább a zenéléssel foglalkozzam, de legyen időm a töltődésre, legyen idő és lehetőség lemezeket készíteni és néha elvonulni, pihenni, kikapcsolni is. Megbecsült helyen szeretnék lenni. Én azt is el tudom képzelni, hogy Stinggel duettezem és világsztárok között forgok, nálam a Carnegie Hall is benne van a pakliban. Nagyon boldog lennék, ha lehetőségem lenne ilyen emberekkel, ilyen körülmények közt dolgozni, de azt sem fogom kudarcként megélni, ha nem így alakul a történetem.

Biztosan nagyon unod a kérdést, hiszen a rajongóitok gyakorlatilag követelik, de mégis mikor készül el az a várva várt nagylemez?

Nem merek ígérni semmit. Buzog bennünk a tettvágy, de most nem ez a legfontosabb. Szeretném, ha tudná a közönségünk is, hogy a zenekar rendben van. Dolgozunk, alig várjuk, hogy fellépjünk, de most az én egészségem a kulcskérdés. Azt is fontosnak tartom, hogy kommunikáljam az emberek felé, hogy én ezt a dolgot oldogatom, szépen, tudatosan, az utamon vagyok. Nem az segít, ha sajnálkoznak rajtam. Az segít, hogy ha szeretettel gondolnak rám, türelemmel és megértéssel fordulnak felém, és engednek most kicsit magamban, magammal békében lenni. Nagyon-nagyon szeretem a közönségem, akik a koncertjeinkre járnak, követik a velem kapcsolatos eseményeket, számon tartanak. Rettentően hiányoznak és remélem, ugyanolyan szeretettel gondolnak rám, mint én rájuk. Számomra egyértelmű, hogy ki fogok jönni ebből a helyzetből, hogy a zene az én dolgom ebben a világban, hogy rengeteg koncertünk lesz, a kérdés csak az, mikor. Én most úgy érzem, a jövőnek építkezem. Viszont ehhez át kell állítanom dolgokat. Semmi örömtől nem akarom többé megfosztani magam. A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeknek csak örülni lehet. Csak ahhoz nem jutnak el az élet csodái, akinek nincs füle, szeme, érzékelése a csodákhoz.”

forrás: Lami Juli / www.elle.hu

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-