Mélységesen tisztelem az egyszerű parasztembereket. Egyrészt azért, mert én nem csinálnám azt a munkát, amit ők végeznek, hiszen éjjelük-nappaluk a földművelés, az állatok ellátása. Másrészt azért, mert olyan tudással bírnak sok dolgot illetően, amivel én nem rendelkezem. Ezek között van az is, ahogyan megfigyelték, értékelték az időjárást nemzedékeken keresztül. Átadták egymásnak ezt a tudást, hasznosították, ez határozta meg életüket a mindennapokban. Nagyon okosak! Én az okos embert tisztelem! Az alábbiakban felsorakoztatok néhány népi bölcsességet az időjárás megfigyeléséből eredően.

Január – Boldogasszony hava

“Januárt ha eső veri, kamra, erszény megszenvedi.”

január 6. Boldizsár – Vízkereszt –  Ha vízkereszt vizet ereszt, A tél soká ki nem ereszt.
január 18. Piroska  – Piroska napján, ha fagy, Negyven napig el nem hagy.
január 22. Vince  – Csurran-csöppen Vince, Tele lesz a pince.
január 25. Pál  – Pálfordulás, ha tiszta, Bőven terem, mező, puszta, Ha szeles, jő hadakozás, Ha ködös, embernek sírt ás. Ha pedig havas vagy nedves, Lesz a kenyér igen kedves. Ha fényes Szent Pál, Minden termés szépen áll, Ha Pál fordul köddel, Jószág hullik döggel.

Február – Böjtelő hava

“Ha rajlik a muslica februárban, lesz még zimankó márciusban.”

február 2. Karolina – Gyertyaszentelő Boldogasszony  – Gyertyaszentelő melege, Sok hó és jég előjele. Gyertyaszentelő hidege, Kora tavasznak hírnöke.
február 6. Dorottya – Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja.
február 14. Bálint – Ha házasodnak a verebek Bálintkor,Készülődhetsz a tavaszra bármikor.
február 16. Julianna – Ha Juliska fésülködik, A tavasz már közeledik.
február 19. Zsuzsanna – Zsuzsanna, megszólal a pacsirta.
február 24. Mátyás – Mátyás, szűre ujjából ereszti ki a tavaszt. Mátyás ront, ha talál (jeget), Ha nem talál, csinál.

MárciusBöjtmás hava

“Amilyen a március kilencedik napja,olyan lesz az egész hónap folyamatja.”

március 12. Gergely – Gergely-napi szél, Szent Gyögy-napig él. Megrázza még szakállát Gergely!
március 18. Sándor – Sándor, József, Benedek, Hoz a zsákban meleget. De ha nem hoz meleget, Gyuri lesz majd a gyerek.
március 19. József  – Szent Józsefkor nyissad, (szőlőt) Ha vízben áll is a lábad.
március 21. Benedek – Benedek, jönnek a jó melegek.
március 25. Irén – Gyümölcsoltó Boldogasszony Gyümölcsoltó hidege,Téli hónapnak megölője. Ha ezen a napon megszólalnak a békák,még negyven napig hideg lesz.

Április – Szent György hava

“Áprilisnak szárazsága, jó gazdának bosszúsága, Áprilisnak nedvessége, fáknak termőképessége. Böjti szelek vizet árasztanak, Jeget olvasztanak. Ha nagypénteken délelőtt esik, Az év első fele szárazsággal telik.”

április 24. György  – Szent György-napi dörgés, Jó bortermés. Szent György-nap után Kalapáccsal sem lehet Visszaverni a füvet.
április 25. Márk – Ha megszólal a pacsirta, a béka, jó termést várhatsz, Ellenben ha hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz.

Május – Pünkösd hava

“Május hűvössége A gazdának üdvössége.”

május 12. Pongrác – Pongrác, Szervác, Bonifác, ezek a fagyos szentek, Aki pedig felmelegíti őket, az Zsófi. Sok bort hoz a három ác, Ha felhőt egyiken sem látsz.
május 13. Szervác
május 14. Bonifác
Húsvét után 40 nappal Áldozócsütörtök Mint az Áldozócsütörtök, Olyan lesz az időtök.
Pünkösd Pünkösd napi esésre, Ne várj áldást a vetésre.
május 25. Orbán – Orbánnak napja hogyha fényes, A vincellér, mint páva, kényes. Ha Orbán nevet, a szőlő sír!

Június – Szent Iván hava

“Júniusi derű: bőség, júniusi sár: szükség. Júniusi sár koldusbotot nyomhat a gazda kezébe.”

június 8. Medárd  – Ha Medárdkor esik, Negyven napig esik.
június 10. Margit – Margit-napi esőcseppek, Negyven napig elperegnek.
június 24. János (Iván) –  János-napi zivatar, Negyven napig elkavar.

Július – Szent Jakab hava

“Ha július nem főz, szeptember éhen marad.”

július 2. Ottó – Sarlós Boldogasszony Sarlós Boldogasszony aminő, Hat hétig olyan lesz az idő.
július 13. Margit – Mérges Margit, Mert áldást nem hoz.
július 20. Illés – Esős Illés rossz, Mert áldást nem hoz. Jaj neked kánikula, Ha Illés próféta a nyakadat megmossa.
július 25. Jakab – Jakab napja vihart szül, Magdolna sárban csücsül.
július 26. Anna  – Anna asszony reggele, Már hűvös, ne játssz vele!

Augusztus – Kisasszony hava

“Sűrű eső augusztusban, jó mustot ád a hordóban.”

augusztus 4. Domonkos – Ha Domonkos forró, Kemény tél várható. Domonkos napján ha esik, A tél szárazsággal telik.
augusztus 6. Berta – Úr színeváltozása – Az Úr színeváltozása A szőlőknek tarkulása.
augusztus 10. Lőrinc – Lőrinc napja, ha szép, Sok a gyümölcs, és ép. Lőrinc belekotor a sárgadinnyébe.

Szeptember – Szent Mihály hava

“Olyan lesz egész szeptember, milyen idő jön Egyeddel.”

szeptember 1. Egyed – Egyed ha fenn hordót görget, Jól terem jövőre földed. Ha elmúlt Egyed, A jószág már ehet.
szeptember 4. Rozália – Rozália nevének viselőjét megoltalmazza minden bajtól, járványos betegségtől.
szeptember 8. Mária Kisasszony  – Az időt Kisasszony napja, Négy hétre előre szabja. Kisasszony hajtja a fecskéket.
szeptember 29. Mihály – Szent Mihálykor keleti szél, Igen kemény telet ígér. Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet.

Október – Mindszent hava

“Októberben durvul a nyúl szőre, siess fáért az erdőre. Októberi eső, termékeny esztendő.”

október 2. Petra, Leodegár  – Leodegár ha lombhullató, Örülj, a jövő év páratlan jó!
október 21. Orsolya – Orsolyakor takaríts be káposztádat, Simon-Júda hóval tömi be a szádat!
október 28. Simon – Júdás – Megérkezett Simon-Júdás, Jaj már néked pőregatyás! Rég felírta Noé Tokaj hegyormára, Hegyaljai kapás várj Simon-Júdásra. Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ. (Szüret)

November – Szent András hava

“Tél elejét szabja Szent Erzsébet napja”

november 1. Marianna – Mindenszentek – Ha esős Mindenszentek, Sok hó lesz rá, figyeljetek!
november 11. Márton – Márton-napkor ha a lúd jégen áll, Karácsonykor térdig sárban jár. Ha Márton napja ködös, zűrzavaros tél lesz, Ha pedig hideg, száraz tél. A Márton-lúd melle csontja Ha világos, hó lesz, Ha fekete, eső.
november 19. Erzsébet – Ha Erzsébet megrázza pendelyét, Leesik az első hó.
november 25. Katalin – Ha Katalin kopog, Akkor a karácsony locsog, Viszont ha Katalin locsog, Akkor a karácsony kopog.
november 30. András – András-napi hó, A vetésnek nem jó.

December – Karácsony hava

“Hideg, havas december, jó termést vár az ember.”

december 13. Luca – Szent Lucának híres napja, A napot rövidre szabja. Ha Luca sárban jár, A karácsony hóban áll.
december 25. Eugénia – Karácsony A zöld karácsony rossz, Fehér húsvétot hoz.
december 27. János – Ha János-nap borús, A termés igen dús.
december 31. Szilveszter – Ha Szilveszter nyugszik széllel, Az újév derűvel kél fel.

 

forrás: netes kör e-mail

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-