Akár hiszünk bennük, akár nem, az UFO történetek önmagukban elegendők ahhoz, hogy felkeltsék az emberek érdeklődését. A vélemények továbbra is megoszlanak azzal kapcsolatosan, hogy vajon valóban léteznek, vagy csak valamely okosan megtervezett tréfa, netán az elménk, képzeletünk szüleményei lennének. 1947-ben Kenneth Arnold magánpilóta arról számolt be, hogy a Rainer-hegy közelében Washingtonnál miként látott egyszerre több, nagy sebességgel haladó azonosítatlan repülő tárgyat. Elmondása szerint zárt alakzatban repültek és csészealj formájuk volt, innen származik az elnevezés ’repülő csészealj’. Mindössze néhány hónappal később a világ szemtanúja volt az egyik leghíresebb UFO esetnek.

1. A ROSWELL ESET

1947. júliusában egy UFO-gyanús  tárgy csapódott a földbe Roswell, Új Mexikóban. A találgatások azt sejttették, hogy idegen hieroglifákkal jelölt, földönkívüli eredetű törmelékeket, sőt földönkívüli lények holttestét is találtak a helyszínen. Sokan úgy tudják, hogy az egyik holttestet az amerikai orvosok boncolásnak vetették alá, az 1970-es évek óta azonban hatalmas viták övezik a Roswell esetet. Az amerikai hadsereg határozottan cáfolta, hogy földönkívüli légi jármű csapódott volna a földbe. Állításuk szerint helyette egy, a ’Mogul’ névre keresztelt titkos program részét képező, magasröptű megfigyelő légballon járt szerencsétlenül.  Egyszerű megtévesztésről lenne csupán szó, mellyel a közvélemény figyelmét akarták elterelni egy valódi UFO esetről, és a cél a tömeghisztéria elkerülése volt? Vagy mégis igazat állítottak, amit némelyek egyszerűen nem hajlandóak elfogadni?

2. a CASH-LANDRUM ESET

1980. december 29-én Betty Cash, Vickie és Colby Landrum (Vickie 7 éves unokája) hazafelé tartottak Daytonba, Texas állambab. 9 óra volt, amikor gépjárművük előtt a fák között egy hatalmas fény megállásra kényszerítette őket. Kiszálltak a kocsiból, hogy megvizsgálják mit látnak. Vickie (megrögzött keresztényként) biztos volt benne, hogy Jézus jelent meg előttük. Észrevették, hogy a fényt kibocsátó tárgy gyémánt alakú, majd elmondásuk szerint hirtelen egy hatalmas hősugár csapta meg őket. Ezt követően az ismeretlen tárgy eltűnt, a két nőt súlyos, sugárzás okozta égési sérülésekkel, hányingerrel és hasmenéssel hátrahagyva a helyszínen. A különös eset óta Betty és Vickie minden évnek ugyanazon napján ismételten tapasztalják e tüneteket, illetve mellette kínzó fejfájástól is szenvednek.

3. A CHUPACABRA

2000. áprilisa körül Chilében is elburjánoztak a paranormális jelenségek. Az emberek több helyen is UFO-t véltek felfedezni. Köztük egy rendőrségi üldözés során, amikor is az egyenruhások több különös fényt követtek, azt gondolván, hogy azok egy titkos leszállópályáról származnak, hamarosan  azonban csupán egy furcsa, háromszög alakú égési nyomra bukkantak a földön. A különös látványokkal egy időben, az éjszakában több helyről is megmagyarázhatatlan vonításokról érkeztek beszámolók, valamint legalább 30 állat (disznók, kutyák és kacsák) lemészárlásáról, minden esetben egyazon módszerrel – vérük teljes lecsapolásával. Ezeket az eseteket végül a legendás hírű Chupacabra-nak, vagy ’Kecskeszívó’-nak tulajdonították. Vajon a chupacabra egy Chilében megrekedt és életben maradt földönkívüli lény, vagy netán egy újonnan feltűnt, genetikailag mutáns állatfaj?

4. A KECKSBURG UFO ESET

Felettébb hasonlóan a Roswell esethez, 1965-ben a pennsylvaniai Kecksburg volt egy látványos UFO becsapódás szemtanúja. Az esetet megpróbálták álcázni is. Szemtanúk szerint még ugyanennek az évnek decemberében Michigan és észak Ohio égboltján is tűzgömbök rajzoltak hatalmas fénycsóvát, majd Pennsylvania-szerte hangrobbanásokra lettek figyelmesek az emberek, melyet követően a tárgy forró törmelékeket  szórt szanaszét, több helyen lángra lobbantva ezzel a füvet, végül pedig a fák között lezuhant. A helyszínen találtak egy makk alakú, hozzávetőlegesen egy VW Bogárhátú méretű tárgyként írták le, középső részén az egyiptomi hieroglifákra emlékeztető rajzolattal. Hamarosan az amerikai hadsereg is megjelent, elszállította a tárgyat, ám azóta sem kommentálja a történteket.

5. A RENDLESHAM ERDEI ESET

1980-ban Nagy Britannia is szemtanúja lehetett saját UFO-jának.  A R.A.F Woodbridge (Royal Air Force Station Woodbridge = Woodbridge Királyi Katonai Bázis – a fordító) a Rendlesham Erdővel határos, ahol az Amerikai Légierő katonái lettek megbízva a baleset helyszínének kivizsgálásával. Az eset egy decemberi napon történt, a katonák hajnali 3-kor bukkantak a kisméretű földönkívüli űrhajóra az egyik tisztáson. Elmondásuk szerint a háromszög alakú ismeretlen tárgy három lábon állva világított a sötétben. Hátrahagyták a titokzatos űrhajót, és napfelkelte után többedmagukkal tértek vissza a bázisról a helyszínre. Ekkorra azonban az űrhajó eltűnt, mindössze égési nyomokat, és három gödröt hagyva hátra a földben, ahol a furcsa szerkezet látták előző éjjel a sötétben.

6. VARGINHA UFO ESET

Ez a figyelemre méltó eset 1996-ban, Braziliában történt. A vélemények továbbra is megoszlanak azzal kapcsolatosan, hogy vajon csupán egy média által irányított megtévesztésről, vagy valós történetről van-e szó, ám tény, hogy abban az időben számos szemtanú és amatőr videó felvétel készítő is jelentkezett, hogy látta a történteket. Beszámolók szerint az égen egyszer csak UFO-k jelentek meg, majd kis időn múltán az utcákon különös lényeket lehetett látni mindenfelé. Az egyik ilyen lényt a katonaság emberei lelőtték és egy zsákba téve elszállították a helyszínről, míg egy másikat három fiatal lány társaságában láttak. A lányok elmondása alapján a hozzávetőlegesen 1,6 méter magasságú lénynek nagy feje és különösen vékony teste, V-alakú lába, barna bőre és nagy, piros szeme volt. Bizonytalanul billegett, amiből ők azt gondolták, hogy megsérült, vagy esetleg beteg lehet. A lénynek állítólag nagyon erős, kellemetlen szaga volt. Két nappal később a környéken egy különös lény tetemére bukkantak. Állítások szerint a holttestet a Sao Paulo Egyetem egyik laboratóriumában felboncolták, mielőtt mindkét lény testét egy jelöletlen repülőgépen az Egyesült Államokba szállították. Egy katona, aki az egyik lény elfogásában részt vett, ismeretlen bakteriális fertőzés következtében elhunyt az esetet követő pár héten belül.

7. A BELGA UFO HULLÁM

1989 tele és 1990 tavasza között több UFO invázió is történt Belgium területén, amikor is a szemtanúk többsége háromszög alakú tárgyakat látott az égen repülni. A Belga Légierő megpróbált beavatkozni, ám ekkor az események meglehetősen komoly fordulatot vettek. 1990. március 30-án több mint 13.500 szemtanú jelentette, hogy az ország területén UFO-t látott. A Belga Légierő a nyomukba eredt, és F-16osok bevetésével kilencszer is megpróbálta feltartóztatni az ismeretlen lényeket. Három alkalommal is sikerült őket célba venniük, és a fegyverek már élesítve voltak, azonban a földönkívülinek tulajdonított űrhajó olyan gyorsan haladt az égen, olyan cikázással váltott sebességet és irányt, hogy a légierő pilótái végül egyszer sem tudtak rájuk tüzelni. A hajsza nagyjából egy órán át tartott, majd az idegenek eltűntek, és ezt követően több bejelentés nem érkezett.

8. LOS ANGELES CSATÁJA

Öt évvel Roswell-t megelőzően, Los Angeles egy különös légi csata okán került a híradások főcímére, függetlenül attól, hogy Pearl Harbour megtámadása mindössze három hónappal korábban történt. 1942. februárja volt, amikor szemtanúk ismeretlen repülő tárgyakra lettek figyelmesek az égen. Japán harci gépeknek gondolván őket, az amerikai hadsereg nem kevesebb, mint 1.400 légvédelmi lövedék kilövésével reagált, melynek következtében 6 civil vesztette életét: hárman „jó szándékú lövedékek” miatt haltak meg, három másik  ember pedig szívinfarktust kapott. Magyarázat a mai napig nem született arról, hogy vajon mik is voltak ezek a különös repülő tárgyak, hanem helyette az amerikai katonaság egyszerűen ’háborús idegességnek’ tudta be a történteket.

9. A COLARES UFO INVÁZIÓ

1977-ben a brazil Colares-szigetnél történt egy másik UFO invázió. A szemtanúkon itt, a Cash-Landrum esethez hasonlóan, utólag égési nyomokat, és szúrt sebeket fedeztek fel, amelyeket a különösen erős sugárzás okozott. A történtek kapcsán Dr. Wellaide Carvalho akkor harmincöt sugárfertőzést szenvedett sérültet kezelt. Az áldozatokat fáradtság, szédülés, fejfájás, és alacsony vérnyomás gyötörte, illetve azokon a helyeken, ahol a fejbőrük megsérült végleg kihullott a hajuk.

10. PHOENIXi fények

Ez a történet, ami Henderson, Nevadában egy férfi elmondása szerint egy V-alakú űrhajóval indult, alsó részénél hat világító fénnyel, hamarosan Arizona különböző településeire is átterjedt, és végül eljutott egészen Phoenix városába. A látottakat minden egyes szemtanú ugyanúgy írta le. Egy ideig úgy tűnt, hogy az UFO Phoenix városa fölött megállapodik (innen az eset elnevezése), ahol végül összesen mintegy két órán át lebegett.  Aznap este, 1997. március 13-án, több száz ember látta a különös tárgyat, az amerikai hadsereg viszont ragaszkodik ahhoz az állításához, mely szerint az egész csupán az egyik A-10-es Warthog repülőgépük által leadott fényjelzés volt. Ezt azonban nem tudják elhitetni a város lakóival, akik a saját magyarázatukat vallják. Időnként még Phoenix akkori kormányzója is kétkedésének ad hangot a történtekről született indoklást illetően.

forrás további videokkal: http://urbantitan.com/10-most-amazing-ufo-stories/   fordította: Seti

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-