A dél-angliai Warminsterben 1972. augusztus 15-én egy amerikai újságíró, Bryce Bond és egy brit ufológus, Arthur Shuttlewood két fényes, repülő tárgyat vett észre. Az amerikai arról számolt be, hogy az egyik háromszög alakú és körülbelül hét méter hosszú, fényes tárgy egyszer csak mozgásba lendült, és elkezdett körözni egy gabonamező fölött.

A repülő objektum alatti területen a gabonaszárak egységesen, spirális alakban meghajoltak. Kevesebb mint egy perc alatt kialakult a rejtélyes tárgy formáját visszatükröző, méretes ábra. Bond azzal a megállapítással zárta erről szóló elbeszélését, hogy rögtön ezután egy második, tíz méter átmérőjű kör is megjelent. Az ábrát befejezve a repülő tárgy felszállt, hogy azután eltűnjön a messzeségben. A warminsteri volt az első gabonakör a történelemben, melynek szemtanúi is akadtak, nem véletlen hát, hogy a hasonló események máig lázban tartják a világot.

A híres Milk Hill-i gabonakör

Egy titokzatos jelenség

Az idők során a gabonakörök mind gyakoribbá váltak, és megmunkálásuk minősége is pozitív irányban változott. A máig legmeghökkentőbb ábra 2001. augusztus 15-én jelent meg Milk Hillben, a dél-angliai Wiltshire-ben: átmérője 300 méter volt, és 409 kör alkotta.

A gabonakörök kizárólag éjjel jelennek meg, és, mivel akármilyen formájúak vagy méretűek lehetnek, sohasem lehet őket egymásból kikövetkeztetni. Ezenkívül főként történelem előtti emlékeket hordozó területeken tűnnek fel: jó példa erre a Wiltshire-ben található Stonehenge.

A kör belsejében a gabona az óramutató járásával megegyező vagy ellentétes irányban, a földre lehajtva fekszik, de soha sincs letörve, a szélén pedig egyetlen sor gabonaszár velük ellentétes irányban hajlik le, hogy még pontosabban körülhatárolja az ábrát.

A gabonaszárak időnként össze is fonódnak, miközben ritkán könnyebben meg is perzselődhetnek. A rovarok mind elpusztulnak a szárak között, néha szó szerint összeroppannak, mintha csak erős hőnek lettek volna kitéve.

A másik érdekes ismertetőjel a bárminemű nyom teljes hiánya a búza között vagy annak közelében, továbbá a gabonaszárak olyannyira gyengék, hogy az első látogatók lábai alatt eltörnek. Néhány körben időnként erős elektromágneses és radioaktív anomáliákat észlelnek, ami akár hányingert vagy fejfájást is okozhat. A gabonakörök mindig olyan területeken jelennek meg, ahol gyakoriak az UFO-észlelések is.

Gabonakör Silbury Hill mellől

Pontos mértani felépítés

1998-ban Hollandiában, Melick közelében tűnt fel egy több körből álló alakzat, melynek gyűrűit egyenes vonalak kötötték össze. A matematikai analízis hihetetlen összetettségre derített fényt. A középső kör és az első gyűrű belső oldala közé egy egyenlő szárú háromszög írható. Az első és a második gyűrű közé egy négyzetet, a második és harmadik gyűrű közé pedig egy ötszöget lehet rajzolni. A három gyűrű belső és külső része azonos geometriai formák segítségével egyaránt levezethető a középső körből. A kis félholdak egymásba kapcsolódva köröket alkotnak A kis félholdak egymásba kapcsolódva köröket alkotnak

Minden gyűrű egy egyenlő oldalú háromszöggel, egy négyszöggel, egy ötszöggel, egy hatszöggel, egy hatágú csillagformával és két pentagrammal kapcsolódik a központi körhöz. Mindezek miatt kizárható, hogy az alakzatot az a két fiú készítette volna, akik a kör megtalálása után néhány héttel kijelentették, hogy ők hozták létre a tréfa kedvéért, és maguk is meglepődtek, hogy ilyen jól sikerült.

A Melick-i gabonakör geometriája

Ez a gabonakör idén Augusztusban “készült” Temple Farm-nál (Wiltshire mellett)

Gyanús egyezés a fraktálokkal

A fraktálnak több, további részekre bontható szabálytalan geometriai formája van, melyek mindegyike a teljes egész kicsinyített másolata. A végtelen fraktálok a káoszelmélet fontos részét képezik – csakúgy, mint a felhők, a hegyek, a partvonulatok és minden egyéb forma, mely nem hasonlít szabályos geometriai alakzathoz. Egyedülálló módon néhány gabonakör tökéletesen hasonlít a fraktálokra: a mandelbroti kör például teljes mértékben az azonos nevű fraktál másolatának tűnik. Csupán véletlen egybeesésről lenne szó? Bár az idők során a gabonaköröket a földanya vagy épp a sátán üzenetének is tartották már, a tudósok szerint a legvalószínűbb, hogy kozmikus jelentőséggel bírnak, és idegen civilizációkhoz van közük. Az előbbiek fényében ugyanis a legtöbben kizártnak tartják, hogy hamisítványokról legyen szó.

Még több gabonakör  a cropcircleconnector.com oldalon található.

(forrás: femina.hu / A cikk Irene Bellini és Danilo Grossi Rejtélyek birodalma című könyve (Kossuth Kiadó) alapján készült)

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-