Tanyán laktam.

A mi tanyánk a dobozi úton volt, ez Gyula külterülete, [Nagyfenék 9]. szám alatt. Vertfalú parasztház az utca felől nagyszobával, verandáról belépve konyha, benne Salgó tűzhely, rajta 20 literes fazékban kakas levese rotyogott, s kikandikált a lába, ahogy mindig is szokott.
1982 nyara, és az azt követő évek, éppen tágult a világegyetem, ott álltam a kamránkban, ami részben magtárként szolgált, s folyt az ujjaim között a hűvös búza, akár a homokszemek.

Akkoriban nem ízlett nekem, a tanyánknak az a része, hogy hajnalban kelek, lucernát kaszálok, két veder vízzel sétálok ki a rétre, megitatni a kipányvázott teheneinket, s utána még disznót is etetek. Mondtam is anyámnak, hogy:

– Apád. Apád vagyok!

– De apám, értsd meg: ez nekem nem kell!

– Idehallgass: az egész királyság az én művem. Amikor neki kezdtem, mindenütt csak mocsár volt. Mondta is a többi király: a bolond épít ide várat. Én mégis felépítettem, hogy megmutassam nekik. De elnyelte a mocsár. Tehát építettem újat. Az is elsüllyedt. Építettem egy harmadikat: az leégett, összedőlt, aztán süllyedt el. De a negyedik, az megmaradt. Ez az, ami majd a tiéd lesz, fiam. A legerősebb vár közel s távolban.

– De nekem akkor sem kell, apám, Én inkább… – Inkább mit? – vágott közbe atyja türelmetlenül.

– Én inkább folyton… – tárta ki karját az ablak felé a fiú… dalolnék!

Citromsárga, fekete csíkos nadrágban jártam, szegecselt derékövvel, PVC dzsekiben, AC/DC jelvénnyel, piros műbőrborítású, mono bakelit lemezjátszóval, szólt az Iron Maiden.
Esténként a Sönné kocsmájában múlattuk az időt, feles kevertet és olcsó Kőbányai sört.
Egyszer lesérült a bokám, a haverok talicskában toltak el a kocsmáig, oda-vissza 10km, nem nagy szám. Csigával egyszer ágyat toltunk talicskán a tanyáig. Öcsémmel egy ágyban aludtunk, mert csak egy ágyunk volt, s ment a vita hogy ki milyen pózban aludjon. Ne görbülj be, mert lehúzod rólam a takarót! Te ne görbülj be! Mindketten nagy lakaj gyerekek lettünk, én 192cm, öcsém szerintem 210cm körül, akkora lába van, ha elindul, feltöri a betont.
Szóval Csiga megsajnált bennünket, volt egy ágyuk a padláson, amit nem használtak.
Azt mondanom sem kell, hogy a városban laktak, Vörösmarty utca, ott lakott két házzal arrébb a Bozó Robi, neki valamiért nem volt beceneve. Pedig az még Csicsónak is volt, aki állandóan ránk akaszkodott, s nem tartozott bele a négyes fogatba. Böce igen, de Ő megér egy külön posztot, vele Budapesten is hosszú évekig együtt lógtam.

Szóval toltuk talicskán ezt a régi sezlont, meg olcsó kőbányait, félúton a MÉH telepnél megálltunk egy akác árnyékában, és leheveredtünk az ágyra. Csak úgy az út mellett, mint ha a saját szobánkban lennénk, kezünk a fejünk alatt, ábrándosan. Jöttek a telepre ezek a traktoros meg IFA-s emberek, ráncolták azok mindenüket, hogy micsoda ilyen dolog. Kihajolt az ablakon, s kérdőre vont, hogy: hát ti meg mit csináltok itten? Nem mondtunk semmit, hangosan röhögtünk, folyt a könnyünk, bármeddig nyújtózkodhattunk, takarónk nem lévén.

A táguló világegyetemnek része volt, hogy befejeztem az általános iskolát, már épp ideje volt, mert fülig szerelmes lettem egy lányba, aki Dobozon lakott. Együtt jártunk haza a busszal, a sofőr meg rokonom volt, s mindig mondta, hogy ne szálljak le a megállóban (tanyavilág), majd megáll a házunk előtt. Ez nekem igen kellemetlen volt, mert már a nevére sem emlékszem lány ott ült az ablak mellett, látta, ahogy leszállok a buszról. Elköszönök, hogy csókolom Sanyi bácsi! Intett egyet a vastag bajsza mögül, tekerte a busz kormányát, hogy üdvözlöm apádat!

A tanyánk kapuja mindig nyitva, libák futottak elém, hogy gá-gá-gá, hangosan riszálták a farktollaikat, s mondták, hogy Zvolo like this, like this. Hja, igen, akkor én még Zvoló voltam, nem guga. Vizslakutyánk Lilla dörgölődzött a lábam szárához, s lelkesen csóválta.
Volt két kecskénk, azok is megindultak a kapu irányába, like this, like this. A bak már alig várta, hogy megvakarjam a szarva közt a fejét. Én meg, hogy a busz nagyokat szusszanva elillanjon a kanyarban, s végre magamra maradjak, elvörösödve, lemeztelenítve a táguló világegyetemnek azon a szegletén, ahol egy kecske kéjeseket nyögdécselve mekegett, rávertem még egyet a farára, a másikat is megvakartam és hessegettem a legyeket.

Szóval nagyon skizofrén állapot. Nem volt ínyemre disco előtt kukoricát morzsolni, ráadásul rocker csávó voltam, előtte meg hippi, de nem is ez volt a gond. Headbangelni csak koncerteken lehetett, az meg ritka volt, egyszer jött a Pokolgép. Ha igazán forrni akart a vérünk, akkor Budapestre kellett menni. Saxon, Helloween, Monster of Rock. De itt Gyulán az összes identitászavarral küszködő popper, punk, csöves, digo és rocker disco-ba járt, mert ott voltak a lányok. Este 20h után ment végig a főutcán a rendőrautó. Lógatta ki a gumibotot az autó letekert ablakán és lóbálta. Na mi van Öcsi? Te mit keresel ilyenkor az utcán? Na söprés haza azonnal! S, hogy nyomatékot adjon mondandójának, rávert egyet az autó oldalára.
Később ez a rendőr öngyilkos lett, önértékelési problémákkal küszködött, s beszélték a népek, hogy kiskorúval volt viszonya. Dislike button.

Nem sokat értettem én 15-18 évesen abból, hogy miért jó egy tanyán élni, s rengeteg haszonállattal körbevenni, ólban Zsuzsi malac, már 200kg felett, nagyokat ásít és eldől, porzik nyomában a fél udvar. Pulykák rut-rut a kövérre hízott lapu levelek alatt, gyöngyösök riadtan rikácsoltak, ha patkány, vagy menyét közeledett. A tyúkokkal személyes barátságban voltunk, név szerint ismertem mindet, nem ugrottak fel a fészekről, ha tojásért nyúltam. Kitrákolva értetlenkedett egy rövidet, neheztelt rám, amiért megzavartam a délutáni sziesztában, de a simogatásra lenyugodott, percek alatt el is altattam. Kacsák, libák, ketrecben rókák, egy méteres macska a Vörös, az volt a neve, s Kormi és Princ zárta a sort a két tacskó. Később hozzánk csapódott egy foxterrier, s egy macska, amit elütött egy autó, de megmentettem, s a szénakazalba dugtam, vittem neki tejet, s felépült. Csak éppen járni nem tudott, megsérült a kisagya, úgy ment, mint egy részeg ember. Egeret nem tudta üldözni, de kiválóan tudott rá várakozni a lyuk előtt.

Amikor én még kissrác voltam, nem tudtam milyen hatalmas nagy érték egy tanya.
Most 43 évesen érzem a hiányát. Lehúztam Budapesten 20 évet, közben összeházasodtunk a nejemmel, született két kinderpulya, s szűkösnek találtuk a fővárost, ahol soha sem látni az eget teljes egészében, mert mindig eltakar belőle valamennyit a szomszéd tűzfal.
Bánk nyaralóövezetébe költöztünk, csodás hely, igényes környezet, itt még arra is ügyelnek, hogy a fűszál egyenesen nőjön. Szeptembertől áprilisig csak mi vagyunk ebben az utcában, naponta egy autó megy el, az is a mienk. Leírhatatlanul felemelő egy olyan társasház után, ahol az emberek mogorván lesték a padlót, nehogy köszönni kelljen. Egyszer kitoltam a kisudvarra a babakocsit, Levente aludt benne, s az egyik emeleti lakó rádobta a csikket. Épp időben értem ki, már jókora lyukat égetett bele.

Egyetlen hibája van ennek a helynek, hogy nem lehet állatokat tartani. Csak most értem meg mostohaapámat, hogy miért kelt jókedvűen hajnalban, s miért ült este fáradtan a konyhaasztalhoz egy üveg borral. Egy tanyán élő, gazdálkodó ember független, kineveti a világot. Csak kenyérre és villanyra költ, a többit megtermeli. Tanyán mindig van fa, amivel tüzelnek, főleg, ha erdő is tartozik hozzá. Tanyán nem gond minden nap húst enni, csak kimész a tyúkudvarba, hogy: kérek egy önként jelentkezőt, aki beleugrik a fazékba. S utána kandikál ki a lába, ahogy mindig is szokott. Zöldség, répa, paradicsom, burgonya, hagyma, fokhagyma, minden megterem. Nem csoda, ha anyám tanyasi tyúkból olyan aranysárga leveseket főzött, hogy nem győztem lájkolni.

Most is tágul a világegyetem, szerepcsere, van egy 15 éves fiam, aki húzza a száját, ha azt kérem, hozzon be fát. Ha nem szólok rá, akkor egy levegővel végigszámítógépezi az egész napot, ebédelni is csak vonakodva áll fel. Facebook, dj.mixer programok, film, zene és facebook, és megint dj.mixer, s lefekvés előtt is Facebook. Harmadjára szólunk neki, az anyja már ingerülten csördít rá. Levente meg: megyek már mindjárt, csak ezt még megnézem. Like this button. Nincs gond, életre való, önálló, néha bepakol egy hátizsák cuccot, ami tartalmazza az összes kést, bicskát, maccsétát, s minden Ő szúró és vágó eszközét, ami számára becses.
Meg a katonai kulacsát, aztán irány a hegyek. Csak úgy egyedül, s szól a szép muzsika szó, mert MP3 lejátszó nélkül egy tapodtat sem megy. Ha ezt most olvasná, idekéretné a like this button-t, és addig nyomkodná.

Én akkor nyomkodnám sűrűn, ha már költözhetnénk be a tanyánkra. Nejemmel elhatároztuk, hogy addig élünk, amíg meg nem halunk, s ha lehet, mindezt egy tanyán szeretnénk megtenni.
Megtartjuk a mostani házunkat, két kinderpulya majd belenő, de mi lépünk friss levegőt szívni, amint nagykorú lesz mindkettő. Kakasméltatlankodásra szeretnénk ébredni, s arra, hogy langyos moslék után molesztálja a like this gombot a malacka. Egy tanyára vágyunk, ahol korán reggel ritkán rikkant a rigó, s kirakhatjuk a táblát, hogy: friss tojás eladó.
Kotló terelgeti csibéit, mindegyiknek nevet adok, s egyenként beregisztrálom őket a fészbukra, töltök fel csibe profilképet, hogy lájkolhasd. Arról is fogsz tudni, ha kilós korba ért, vagy, ha megtette az első szárnycsapást. És arról is rakok fel egy alaposan dokumentált sorozatot, amikor beugrik a fazékba, s kandikál ki a lába, ahogy mindig is szokott.
Egy tyúknak ez a dolga, neked meg az, hogy lájkold.

 

forrás: (LOGOUT / guga)

 

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-