Napokon belül a világ szeme Londonra fordul. A XXX. nyári olimpiai játékoknak helyet adó város célja a rendezés során egy minden eddiginél fenntarthatóbb sportesemény megvalósítása volt. A szervezők a valaha volt “legzöldebb” olimpiát ígérték, ahol csak lehet, energiát megtakarítva. De vajon mi valósult meg ebből? (portfolio.hu)

Az idei nyáron az olimpiai játékoknak betudhatóan a tavalyinál 13 százalékkal több látogatót várnak a brit fővárosba. A rendezvény ideje alatt mintegy 500 ezer turista és tovább 70 ezer sportoló és segítői szállja meg Londont, akik környezettudatos energiaellátását már a rendezéséért vívott harcban is elsődleges szempontként határozta meg a brit főváros vezetése.

A szervezők a pályázás során több nemzetközi környezetvédő szervezettel is együttműködtek, így a WWF és BioRegional is segédkezett a rendezés egyik vezérelvét képviselő “One Planet Olympics” koncepció megalkotásában. A program keretein belül a fenntarthatósági szempontok minél szélesebb körű érvényesítését fogalmazták meg célkitűzésként a szervezők, így a zöld szemlélet egyaránt megvalósult az energia- és a vízhasználat, a szemétkezelése és hasznosítás, valamint a közlekedés terén is. Ezen felül különös figyelmet fordítottak az olimpiai helyszínek természetes élőkörnyezetének megőrzésére is.

Az energiaellátás terén London az elérhető legmodernebb technológiákat alkalmazta, a decentralizált energiaellátás jegyében két új energiaközpont is épült, amelyek feladata, hogy helyben, a felhasználókhoz közel termeljék meg a szükséges energiát. A Londoni Olimpia hivatalos áramszolgáltatója, az EDF egyben vállalta azt is, hogy a rendezvény ideje alatt felhasznált villamos energiát CO2-mentesen biztosítja. A francia hátterű energiaszolgáltató az olimpia áramszükségletének négyötödét nukleáris alapú, míg a fennmaradó részt megújuló források alkalmazásával tervezi biztosítani. A szervezők kezdeti célkitűzése szerint az olimpia teljes energiaszükségletének 20%-át biztosították volna megújuló alapon, azonban ezt a célkitűzést a szervezőknek részben technológiai, részben finanszírozási okokból nem sikerült teljesíteniük, így a várakozások szerint a gyakorlati érték megközelíti majd a 11%-ot…

A teljes cikk az EnergiaCentrum oldalán található.

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-