Bizonyos szempontból az egót túlzottan lejáratták, különösen a spirituális keresők tömegei körében.

Emlékszem, főiskolás éveim elején egyszer elmentem egy esti meditációra. Akkoriban a spiritualitás volt a legújabb őrület, és mindenki jógi akart lenni. A meditációhoz készülődve egy fiatalember, miközben a párnáját püfölte kényelmesre, azt mondta a barátjának:

– Azt hiszem, rájöttem. Csak az egómmal kell végeznem, és kész.

Őszintén remélem, hogy nem sikerült neki, mert ha sikerült volna, gyanítom, hamarosan eltűnt volna a föld színéről.

Az embernek nem azért van egója, hogy megsemmisítse.

A helyzet az, hogy a legtöbbünknek mindvégig szükségünk van rá, amíg csak részt veszünk a fizikai világ valóságában játszott élet színdarabjában. Az egónk nagyon jó eredményeket tud elérni a Célvonalon lévő vágyaink és törekvéseink beteljesítésében. Tudnod kell továbbá, hogy nagyrészt az egód az, amelyen keresztül – akár spirituális, akár bármilyen egyéb – munkát végzel ezen a világon.

Az ego kihívása nem abban rejlik, hogy rossz, sokkal inkább abban, hogy régi – vagy, ha úgy tetszik, primitív, ősi jellegű. Az ego működése a túlélést és a biztonságot hivatott támogatni. Amikor az ember egy éhes kardfogú tigrissel állt szemben, muszáj volt azonnal felismernie a veszélyt, hogy a gyors menekülés érdekében mozgósítsa az energiákat. Manapság pedig, amikor a világ népességének nagy része a túléléssel és a biztonsággal van elfoglalva, nem meglepő, hogy az egók uralják a globális színpadot.

Az egót azonban nem úgy tervezték, hogy egy bizonyos ponton túl is támogassa a tudati fejlődést, vagyis azt, amikor a fizikai világ valóságából a spirituális valóság összefüggésrendszere felé mozdul az ember. Nem képes felfogni a szellem magasabb rezgéseit, és nem arra találták ki, hogy magasabb tudatszinteken működjön (hamarosan azt is meglátod, hogy miért). Miközben az emberiség, mint faj egyre magasabb tudatossági szintekre jut, azt is fontos megtanulnunk, hogyan hasznosíthatjuk az egónkat a saját spirituális céljaink érdekében, miközben az ébredés útját járjuk.

Az ego – másképpen személyiség vagy kis én – a tudat két különböző szintjén (elme és érzelmek) meglévő tudatosságból tevődik össze.

A két szint szorosan összefügg és együttműködik, de mindkettő igen korlátozott megfigyelési területtel rendelkezik. Mivel az ego csak az elme és az érzelmek területén működik, kizárólag fogalomként vagy érzésként képes bármit is felfogni a Lélekről vagy a Szellemről.

Paradox módon épp az ego szintjein végzett hatékony munkával sajátíthatod el a spirituális tananyagot, és ezáltal automatikusan meghaladhatod az egódat. Másképpen fogalmazva: pont az ego szintjein belül kell felragyogtatnod felfedező lámpásod fényét, mert a legtöbb meg nem oldott probléma az ego szerkezetén belül található. Miért? Mert a megoldatlan problémák elképzeléseket (elme) és érzelmeket (az elme cselekvő energiája a világban) foglalnak magukban.

Tetszik vagy sem, az igazság az, hogy a legtöbben a neveltetésünknél fogva ego-központúan közelítjük meg az életet. Megtanultuk, hogy az élet lényege az, hogy sikeresek legyünk a világban – vagyis a Célvonalon éljünk. Ennek sértetlenségét fenntartandó, az ego rendkívül változatos módszerekkel támasztja alá ezt a filozófiát. Saját magát látja a világ középpontjában; minden és mindenki más körülötte forog. Különálló entitásként gondol magára, és gyakran rengeteg időt és energiát áldoz arra, hogy egy másik olyan egót kutasson fel, amelyik önmagára emlékezteti. Ha és amikor megtalálja ezt a párt, a kapcsolatot „szerelemnek” nevezi, és nagyon sok mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a másik személyt a maga közelében és ellenőrzése alatt tartsa.

Az egók magányos életet élnek.

Az ego drámája akkor kezd érdekessé válni, amikor belépsz a spirituális ébredés tudatos folyamatába, ami előbb vagy utóbb mindnyájunkkal megtörténik. A folyamat során megnyílsz önmagad egy olyan lényeges része előtt, amely az ego valóságán kívül áll. Ezt megelőzően az egónak sejtelme sincs a magasabb tudatosság létezéséről; legfeljebb érdekes elképzelésnek tartja, amelyről esetleg olvastál vagy hallottál valahol. Másképpen fogalmazva: eljön az a nap, amikor az ego ráébred, mi történik az elme és az érzelmek birodalmán kívül. Eme spirituális ébredés kezdetekor az egót vakrémület tölti el, amire általában félelemmel, védekezéssel és ellenállással válaszol. Ez persze érthető, sőt akár számítani is lehet rá; végtére is az ego kontrollmániája – és egyenesen a létezése! – számárafenyegetést jelent, hogy az egyén az egón kívül álló szintek felé nyit.

A spirituális ébredés pontosan azért haladja meg az ego szerepkörét, mert az a fizikai, mentális és érzelmi dimenziókon túl, a spirituális valóság összefüggésrendszerében zajlik. Az ego számára az elmúlás fenyegetése valós. Válaszképpen gyakran megpróbálja útját állni a spirituális fejlődés érdekében tett erőfeszítéseknek. Módszerei közé tartozik a kétkedés, a tagadás és magának az ébredés megtapasztalásának a semmibevétele – így próbálja fenntartani komfortzónája megszokott állapotát. A fenti módszereket – valamint a klinikai pszichológiában jól ismert egyéb védekező mechanizmusokat – az ego szükségesnek és egészségesnek tartja, mert az elme és az érzelmek területén kívüli túlélést nem képes értelmezni.

A spirituális ébredés folyamata nem könnyű vállalkozás a korlátolt ego számára, hiszen a vele járó legfontosabb változás éppen az, hogy lazuljon az ego ragaszkodása ahhoz, hogy énünk egyetlen és igaz forrásaként azonosítsa magát.

Bár az ego a spirituális ébredés kezdete előtt nem tud a Lélekről, a Lélek mindig is tisztában volt az egóval és működésével. A Lélek ismeri saját spirituális tantervét, és az egón dolgozva teljesíti azt. De míg a Lélek pontosan tudja, mit kell tennie, az egónak, úgy tűnik, fogalma sincs minderről. Hogy mivel rendelkezik mégis az ego? Közvetlen hozzáférése van a színpadhoz, ahol az élet tanterve zajlik. Itt előnye van, mert a dráma fizikai, mentális és érzelmi szinteken játszódik. Ugyanakkor a mentális és érzelmi szinteken lakoznak a megoldatlan problémák is, amelyeket a spirituális utat járóknak bizony meg kell tanulniuk felismerni és kezelni.

A mi nézőpontunkból ez a problémamegoldó munka kollektív és egyéni szinten egyaránt fontos. Hogy miért?

Gondold át a következő alapelvet:

Minden egyes alkalommal, amikor valaki megold egy problémát, örvendeznek az angyalok, és az egész emberiség előbbre lép a fejlődés útján.

Ezt értjük egón végzett munka alatt, és erre utalunk mi úgy, hogy a fejlődés érdekében végzett munka.

Minél inkább meggyógyítod vagy megtisztítod megoldatlan problémáidat, annál nyitottabbá válsz a magasabb spirituális tudatosság csatornájára, és végül annál jobban hozzájárulsz a bolygó felemelkedéséhez.A folyamat egy hagyma hámozásához hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy a megoldatlan problémák esetében kicsit nehezebben derül ki, mikor távolítottuk el az utolsó réteget.

forrás: edesviz.hu / Ronald Hulnick: Lelkedhez hűen

Végül egy kapcsolódó video Eckhart  Tolle-tól

[youtube id=”UHsZEi4obzw” width=”600″ height=”350″]

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-