Egy barátomtól kaptam az alábbi levelet. Nagyon megérintett a története, ezért beleegyezésével most közre is adom, hogy mindnyájan tanulhassunk belőle.

“Kedves Barátaim!

Az elmúlt napokban nagyon megrázó, felkavaró, megerősítő élményben volt részem, ezúton megosztom Veletek, hátha a megfelelő pillanatban hasznotokra válik.

Vasárnap egész nap nem nagyon evett Manó és délután már panaszkodott, hogy fáj a feje és többször böfögött is (ami időnként a hányás előjele). Majd nyolc órakor lefeküdt aludni, bár később szokott. 11-kor sírva ébredt fel, hogy borzalmasan ég a feje, a szeme és folyamatosan böfögött. Mivel az előző napokon nem volt jó idő így a napszúrást kizártam, arra gondoltam, vagy gyomorrontás vagy valami vírus, és lélekben felkészültem egy hányós éjszakára.

Hoztam vödröt az ágy mellé. Masszíroztam a talpát. Csináltunk hasi légzést, hogy hamarabb túl legyünk rajta. A panaszok azonban fokozódtak és már üvöltött a fájdalomtól, ahogy lángolt az arca, a szeme, a szája. Hiába borogattam, nem hűlt le (pedig amikor napszúrást kapott – vélhetőleg – akkor ez bevált) és könnyes szemekkel könyörgött, hogy segítsek rajta. Ennél kegyetlenebb pillanat szülő ember életében nem nagyon van. Kimentünk a wc-re próbált hányni, de nem jött. Itattam vele először langyos vizet, majd sós langyos vizet, hogy túl legyünk rajta és akárhogy öklendezett nem jött semmi, pedig még a szája is hányás szagú volt…

És akkor ennek az egésznek a közepén felkiáltott, hogy ő nem hazudik. Na ezen megdöbbentem, mert nem illett a helyzethez. És rögtön eszembe jutott egy csütörtöki óvodai jelenet amelynek pont a szemtanúja voltam. (Még szerda este panaszkodott, hogy nagyon rossz volt a kaja az oviban, nem kívánta, megkóstolta és nem ízlett neki de mégis beleerőltették. Ezért csütörtökön szóltam az óvónéninek, hogy ilyet ne tegyenek, azt eszik a gyerek amit akar. Erre mindenki előtt iszonyú hévvel ráripakodott az óvónő, hogy ő senkinek nem nyom le a torkán semmit és kikéri magának, hogy róla ilyeneket hazudjanak. Az igaz, hogy próbálta rábeszélni, de nem nyomott le a száján semmit, ő olyat nem szokott.

A gyerekem csak állt hebegve és földbe gyökerezett lábbal és azt ismételgette, hogy ő nem hazudik. Akkor ott hangosan annyit mondtam, hogy „az a lényeg Manó, hogy soha semmit ne egyél, amit nem kívánsz, akárki akármit mond” majd leültem vele egy padra és ott megbeszéltük, hogy én tudom, hogy ő igazat mond, mert más is látta, hogy elöltetik a kaját, csak nyilván az óvónő nem akar rossz színben feltűnni a többi szülő előtt akik ott ácsorogtak és mindent hallottak. És akkor megnyugodott és ment játszani, én pedig azt hittem az ügy le van zárva.)

Szóval bevillant ez a jelenet és akkor elkezdtünk róla beszélgetni megint, hogy vannak emberek akik hazudnak és milyen okokból hazudhatnak, felnőttek is sokszor sajnos. És, hogy ő nem egy hazudós ember. De még mindig nem múlt a rosszullét. És akkor kínomban megkérdeztem, hogy csináljunk-e egy belső utazást? Azt mondta igen.

Felhoztam a könyvet, lefeküdt az ágyba, én pedig hajnali kettő magasságában olvastam az előre megírt forgatókönyvet, ő pedig, mivel már két ilyen utazást tett, rutinosan belehelyezkedett a szerepbe. A lényege az, hogy egy angyal vagy egyéb segítő társaságában egy varázsűrhajóval elrepül a testében oda, ahol baj van. Ott kiszál, és érzékeli a problémát, a hangulatot, majd megkeresi (asszociatívan), hogy hol érzett hasonló érzéseket, hangulatot, mint a beteg testrész előtt. Ilyenkor „újra vetíti azt a filmet”, csak éppen úgy, hogy megkapja azokat a támogatásokat amikkel anno nem rendelkezett és amiért abban a szituációban vesztes volt. És beszélhet az akkori szereplők „lelkével” hogy megértse miért viselkedtek úgy ahogy.

Egy idő után eljutunk oda, hogy ő megbocsásson mindenkinek, korábbi önmagának is. És ilyenkor automatikusan beindul a test gyógyulása. Visszamegy a beteg szervhez, ami ilyenkorra már jobban van. Majd visszatér a jelenbe. Ez kb fél órát vett igénybe és már közben sem voltak tünetei. A vége után azonnal elaludt.

Én azt gondoltam, csak elódáztuk a hányást ezért majd egész éjjel fent voltam, ugrásra (a vödörrel) készen. De reggel nyolcig rezzenéstelenül és nyugodtan aludt. Reggel úgy ébredt, hogy semmi baja. Még akkor sem voltam biztos, hogy túl vagyunk, de azóta eltelt három nap és a tüneteknek nyoma sincs. Tehát TÉNYLEG meggyógyult. A színtisztán FIZIKAI tünetek fizikai beavatkozás nélkül, a lélek gyógyításával elmúltak. A tanulságokat Rátok bízom, ki ki hite és tapasztalata szerint…

Puszik M”

A könyv, amit a barátom is említ: Brandon Bays – Belső utazás gyerekekkel címmel vásárolható meg itt

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-