Az apaság intézménye nagyjából a magántulajdonnal egyidős – ez a két fogalom szorosan összefonódik. Az apa a magántulajdont jelképezi, hiszen a magántulajdon úgy keletkezett, hogy mindenki azt akarta, hogy az ő gyereke örökölje a vagyont. Bár én nem leszek mindig itt, de legalább egy részem örökölje a tulajdonomat!” Először volt tehát a magántulajdon, és ezt követte az apa.
Azért, hogy az apa teljesen bizonyos lehessen abban, hogy a gyerek az „övé”, a világ szinte minden társadalmában elterjedt az az elvárás a nőkkel szemben, hogy a házasság előtt szűznek kell lenniük „különben nem lehetne eldönteni”, ki az apa. Lehet, hogy már a házasságkötés előtt is terhes volt és akkor a gyerek valaki másé és ő fogja örökölni a tulajdont. Tehát a férfiak, azért, hogy bebiztosítsák magukat, hogy az ő tulajdonukat az ő gyerekük örökölje, rákényszerítették a nőkre a szüzességet. A magántulajdon eszméje hozta létre az apát, ez alkotta meg a családot, ennek köszönhető, hogy a férfi birtokolja a nőt. És ha volt olyan idő, amikor még nem létezett apa és nem volt magántulajdon se akkor el kell majd jönnie annak a napnak is, amikor megint nem lesz magántulajdon – és az apa is eltűnik.

A hinduk mindig azt mondták, hogy amíg a nő nem lesz anya, nem teljesedhet be. Ugyanez viszont nem igaz a férfiakra – senki nem mondja, hogy amíg a férfi nem válik apává, nem teljesedhet be. Apának lenni a véletlen műve. Lehet, hogy az lesz valaki, lehet, hogy nem. Nem nélkülözhetetlen tapasztalás a férfi számára – ha nem lesz belőle apa, nem veszít semmit. A nő azonban veszít, mert minden kreativitása, lényének igazi funkciója csak akkor nyilvánul meg, amikor anya lesz. Amikor a melle válik a középponttá, ő akkor válik teljessé. És addig nem is figyel igazán a mellére, amíg nem szoptat. Tehát a férfiak azért házasodnak, hogy feleséget szerezzenek maguknak, a nők pedig azért, hogy anyák legyenek – ők nem férjet akarnak. Alapvető és egyetlen érdekük, hogy gyerekük legyen, aki előhívja belőlük a nőiséget. Tulajdonképpen ezért félnek folyton a férjek, hiszen abban a pillanatban, hogy a gyerek megszületik, a nő érdeklődésének a perifériájára szorulnak – a gyerek lesz a közép pontban. Az apák mindig féltékenyek, mert a gyerek beékelődik közéjük és a nő közé, és a nő sokkal többet foglalkozik a gyerekkel, mint a férjével. A férfi a perifériára szorul – szükséges a túléléshez, de nem elengedhetetlen.

A kereszténység – ezt keresztény barátaim mondták nekem – a családra épül; a család az alapja. Viszont a család az alapja mindenféle neurózisnak, pszichózisnak, mentális betegségeknek meg társadalmi problémáknak is. A fajok, a nemzetek és a háborúk alapja is a család. Ezt meg kell érteni. A családnak nincs jövője. Már túlhaladottá vált, már semmi haszna, szükségtelen. Minket azonban arra neveltek – nem csak a keresztényeket, hanem mindenki mást is –, hogy a család a világ javát szolgálja. A valóság egészen más. Ezen most pontról-pontra kell végigmennem, részletesen, mert a család kérdése a legkomolyabb problémák egyike.

Először is… a család egy börtön: ellenőrzés alatt akarja tartani a gyerekeket és a feleséget. Egy nagyon szűk kis embercsoport, egy kis börtön, amit még szentté is avattak. Az eredmény azonban szörnyen visszataszító lett. Mindenfajta bebörtönzés akadályozza a spirituális növekedést. Mit gondolsz, Buddha miért fordított hátat a világnak? Mahávira miért fordított hátat a világnak? Az igazat megvallva – ezt korábban senki nem mondta el – nem a világnak fordítottak hátat, hanem a családnak – hogyan is fordíthatnál hátat a világnak? Bárhol is vagy, a világ mindig ott van körülötted. Csak a családról mondhatsz le. A vallásos írások azonban – beleértve a keresztény írásokat is – folyamatosan hazugságokkal traktálják az embereket: a világtól való elfordulásról beszélnek. Ez teljesen elvonja a figyelmet arról a tényről, hogy ezek az emberek mind a családtól fordultak el, mert a család volt az a közeg számukra, ahol nem tudtak tovább növekedni. A család mindig a saját előítéletei alapján programozza be a gyereket. Ha keresztény családba születsz, akkor a kereszténység szerint programoznak, és még csak fel sem merül benned, hogy a neveltetésed hibás is lehet, és ezért akadályozni fog abban, hogy továbblépj.

A kereszténység és az összes többi vallás összezavarja az emberek elméjét. Soha nem tesznek különbséget a tudás és a hit között. A vak ember hihet a fényben, de ez mit sem segít rajta. Az embernek meg kell látnia a fényt, és akkor nem kell többé hinnie. Amikor tudsz valamit, mi szükség van arra, hogy higgy benne? Hiszel a fényben? Hiszel a Holdban? Hiszel a csillagokban? Vagy egyszerűen csak tudod, hogy léteznek? Ez nem hit kérdése. Hitre csak az agyszüleményekhez, a hazugságokhoz van szükség, nem az igazsághoz. Minden hitrendszer a spiritualitás akadálya.

A halál, a kereszténység szerint, tabu: nem szabadna beszélni róla. Tabu a halál, és tabu az élet is: nem szabadna megélned! A halálról nem szabad beszélned, az életet pedig nem szabad megélned! Nem hagynak számodra semmilyen választási lehetőséget – nem élhetsz és nem is halhatsz meg. Valahol a kettő közt lebegsz – félig még élsz, félig már halott vagy. Ez tudathasadást okoz. Nem engedik meg, hogy bármiben kiteljesedj: sem az életben, sem a halálban, sem a szerelemben – mindenben csak félig-meddig vehetsz részt. Az az ember, aki csak félig vesz részt a dolgokban, csak félig él. Minél jobban elmerülsz a létezésben, annál mélyebbé válik az életed is. Amikor totálisan részt veszel az életben, a halálban, a szerelemben, a meditációban, minden olyan dologban, amit meg akarsz tenni – legyen az festészet, zene, költészet, tánc… Ha nem veszel részt ezekben teljesen, soha nem ismerheted meg a legfőbb, legmagasabb örömöt, a legteljesebb áldást.

Az emberek a legalacsonyabb szinten élnek, hogy őszinte legyek, éppen csak vegetálnak a túlélés határán – csak várnak és várnak, és semmi nem történik az életükben. Nincs virágzás, nincs ünnep az életükben. És a haláluk is pont olyan ronda, mint amilyen az életük volt, hiszen a halál az élet tetőpontja. Ha totálisan éltél, a halál nem a vég. A halál csak egy epizód, egy kis történés az élet végtelen folyamában. Sokszor meghaltál már, de mivel sosem éltél teljesen, nem voltál képes tudatosan megélni a halál pillanatát sem: a félelemtől kómába zuhantál. Ezért nem emlékszel az előző életeidre – mert ez a kómaszerű állapot sorompóként áll az előző életeid és a visszaemlékezés között. És mivel nem ismered az előző életeidet, azt sem értheted meg, hogy a halál után van élet, mert az élet örök. A születés és a halál csupán epizódok – ezerszer megszülettél és meghaltál már. Ha azonban nem engedik meg neked, hogy teljesen élj, ha a vallások mindig közbeavatkoznak…

Az első iskolai napon a kisfiút – persze keresztény kisfiú volt – megkérdezte a tanára:
– Mi a neved?
A kisfiú azt felelte:
– Nem Szabad.
A tanár elcsodálkozott.
– Különös. Ilyen nevet még soha nem hallottam.
– Hát, én csak bármit teszek, mindig ezt hallom: „Nem Szabad!” Gondolom, ez a nevem – felelte a kisfiú.

A kereszténység mindenkivel ezt teszi. Ez egy élettagadó vallás, ami nem engedi meg senkinek, hogy örömmel teli életet éljen. És ennek a család a gyökere, mert a programozás nyilvánvalóan a családban kezdődik. A kereszténység azt állítja, hogy a családra épül. És én pontosan tudom, hogy amíg a család el nem tűnik a világból, ezek a vallások, ezek a nemzetek és ezek a háborúk sem tűnnek el, mert ezek mind a családra épülnek. A család arra tanít, hogy te hindu vagy, és a hindu vallás minden vallások legjobbika – a többi vallás meg olyan, amilyen.

A keresztények tovább tökéletesítik a gyerekek programozását: „Jézus Krisztus az egyetlen megváltó. Senki más nem tud téged megmenteni. A többi vallás csak felszínes moralizálás, semmi hasznukat nem veheted.” És a gyereket már az anyatej mellett elkezdik folyamatosan mindenféle babonával etetni: Isten, a Szentlélek, Isten egyetlen fia, Jézus, mennyország és pokol… A gyerekek pedig nagyon fogékonyak, hiszen úgy jönnek a világra, hogy az elméjük még teljesen érintetlen – a gyermek még tiszta. Mindenféle benyomással teletömheted, megterhelheted az elméjét. És minden család el is követi ezt a bűnt: lerombolja az egyéniséget, és rabszolgaságba taszítja a gyereket. Az engedelmesség erény, az engedetlenség meg ugye az eredendő bűn.

Ha a gyereket már a születésétől fogva programozzák, amikor még érzékeny és lágy, akkor mindent belé lehet plántálni, mert az rögtön a tudatalattijába kerül. Mondhatod neki, hogy: „A mi nemzetünk a legnagyszerűbb nemzet a világon.” Persze minden nemzet ezt állítja magáról. Vagy hogy: „A mi vallásunk a legnagyszerűbb vallás, a mi szentírásunkat maga az Isten írta” – ezt állítják a hinduk, a keresztények és a zsidók is. Mindenki ugyanazt a bűnt követi el.

Persze mindezt a kereszténység csinálja a leghatékonyabban, a legravaszabbul, hiszen ez a legelterjedtebb vallás a világon. Ultramodern technikákat használ a programozáshoz. A misszionáriusokat elküldik pszichológiát tanulni, hogy tudják, hogyan kell programozni az embereket, és azt is, hogy hogyan lehet eltávolítani belőlük az előző programot. Ha egy hindut át akarsz téríteni a kereszténységre, akkor először el kell távolítani belőle a hinduizmus programját. Ilyenkor megint felbukkan az a tiszta lap: amit korábban ráírtak, azt most letörlik. Most már elkezdheted újraírni: „A kereszténység a legmagasabb szintű vallás a világon, és Jézus Krisztushoz hasonló ember soha korábban nem élt a földön, és nem is lesz ilyen a jövőben sem, mert ő az Isten egyszülött fia.”

Minden háború a családokon múlik. Sok országban vált hagyománnyá, hogy a családok legalább egy fiúgyermekkel hozzájárultak a hadsereghez, hogy megvédelmezzék a nemzetet, a nemzet másságát és büszkeségét. Tibetben pedig minden család köteles a kolostoroknak ajándékozni a legidősebb fiúgyermeket. És ez már évezredek óta így megy. Mintha az a gyerek valami árucikk lenne, amit csak úgy el lehet adni, mintha a gyerek pénz lenne, akit adóként befizethetsz!

A vallás, a politika, a származás, a nemzetiségi kérdések különböző táborokra osztották a világot. És ezek mind a család függvényei. A család a gyökere az emberiség több ezer sebének. A család ambíciót és vágyakat táplál beléd, hogy a sikerre áhítozz, és ez okozza benned a feszültséget, a szorongást: hogyan lehetnék híres ember? Mert a család azt akarja, hogy híres legyél. A család azt akarja, hogy ismertté válj. A család azt akarja, hogy te legyél a leggazdagabb ember a világon. A család azt akarja, hogy te legyél az ország elnöke. Ezeket az ambíciókat mind a család táplálja beléd, közben pedig fel sem fogja, hogy ezek a vágyak folyamatos gyötrődésbe és szenvedésbe taszítanak. Csak egyvalaki lehet az ország elnöke. Mi lesz India maradék kilencszázmillió lakosával? Ők mind kudarcra vannak ítélve. Pocsék egy helyzet, hogy emberek millióival hitetik el, hogy ők kudarcot vallottak, sikertelenek, és alacsonyabb rendűek másoknál. Minden kórság a családból ered.”

forrás: Osho (1931-1990) – Férfiak könyve

 

 

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-