“A történetemet azért kezdem a régmúltban, hogy az általam megélt és a minap megértett ív, amelyet 35 év alatt jártam be, az olvasó számára is teljességében fogható legyen.

Konzervatív, mondhatni prűd családban nevelkedtem. Mint utólag világossá vált számomra, felmenőim – mindkét ágról vegyesen – szexuális szempontból a két végletet képviselik: a testiség szerelmesei és hajszolói az egyik oldalon, a testiség elutasítói a másik oldalon. Hogy ők miért kapcsolódtak sok generáción keresztül egymáshoz és élték meg, illetve örökítették tovább megoldatlan konfliktusaikat – erre vannak elméleteim, de ezek csak találgatások…

Elég, ha csak a magam által is ismert szereplőket veszem szemügyre. Édesapámra gondolva mindig egy jóképű, társaság középpontja, sziporkázó humorú, magas intelligenciájú és műveltségű ember jelenik meg előttem. Ez nem a lánygyermek szerelme Édesapja iránt, hiszen vagy 25 éven keresztül gyűlöltem őt. Csak azért, mert Édesanyámon kívül más nőket is ölelt, szép számban. Ezt lánygyermekként nagyon nehéz volt megélni.

Édesanyám ezzel szemben a főállású áldozat, aki a testiséget úgy mutatta be nekem serdülőkorom hajnalán, mint a szükséges rosszat, amivel a férfiakat ki kell majd szolgálni. Intett, hogy lehetőség szerint minél később vágjak bele, hogy kevesebb legyen a szenvedés. Úgy éreztem, késő az intelem, hiszen nagyon korán elkezdtem felfedezni a testem, örömöt szerezni magamnak.

Tinédzserként már pontosan ismertem testem kapcsolóinak működését és Dr. Sommernek köszönhetően, már attól sem kellett tartanom, hogy gerincsorvadásom lesz, mire felnövök.

16 évesen érkezett az első nagy szerelem az életembe. Olyan tiszta, önzetlen, ártatlan szerelem, amelynek virága csak egyszer nyílik egy emberi életben. Lelkeink összekapcsolódtak és ehhez valamilyen testi kapcsolat is párosult. Ezt nevezem ma már szerelmeskedésnek. Amikor két gyermek kényezteti, szeretgeti egymást, de aminek még semmi köze nincs a kiteljesedett testiséghez. 7 év szerelmeskedés után házasságot kötöttünk, amely már csírájában menthetetlen volt.

A szerelmeskedés már nem volt elég, a szellemünk – ma már tudom – soha nem is találkozott egymással, és ez egyre mélyülő léket vert a lelkiség egységébe is. A fiatal feleségként megélt sorozatos visszautasítások és a fejlődés helyett egyre visszafelé fejlődő testiség árnyékában megéltem Édesapám drámáját: kezdtem megérteni, hogy van szerelem testiség nélkül. Hogy ez milyen kínokhoz tud vezetni. A testi vágy gyötrelmei, a lelkiismeret furdalás, a hasztalan elhatározások és végeláthatatlan próbálkozások mókuskerekében elrepült még 5 év. Útjaink 12 év után elváltak.

Ez után következett az életemben az a szakasz, amikor azt hittem, a jó szexualitás alapjára lehet szerelmet építgetni. Ez a korszak nagyon rövid volt, talán egy évig sem tartott. Ekkor értettem meg, hol hibázik sok nő: amikor a testi kielégülés és a szerelem közé próbál egyenlőségjelet biggyeszteni.

Ez után jött néhány év, amit én a „nem gondoltam volna” korszaknak neveztem el. Csúcsra járattam a testiséget, kínosan vigyázva arra, hogy semmilyen lelki vagy szellemi kapcsolat ne jöhessen létre. Megéltem azt, hogy van kiváló testiség érzelem nélkül. Ekkor értettem meg és fogadtam el Édesapámat és vele minden Férfi biológiai programját.

Ez a játék azonban a szenvedélyemmé vált. Az Édesanyámtól lekoppintott szigorú megközelíthetetlenség álarca mögött Édesapám vadászvére csordogált. Nem emlékszem olyan esetre, amikor engem ejtettek volna el. „Áldozataimat” mindig én szemeltem ki és terítettem le. A szigorúság és a szendeség mögött idővel egy profi örömlány képességei álltak. Sokszor sokféleképpen kaptam ezt az összefoglalót: „hát ezt nem gondoltam volna”. Volt, akit ez megijesztett és fejvesztve menekült. Volt, aki megvetett és valóban örömlányként búcsúztatott. Volt, akit izgalomba hozott és mindenképp magához akart láncolni. A testi kalandok mellett sok feladatot elvégeztem: házat takarítottam, beteg gyermeket ringattam álomba, vagy éppen szerződéseket néztem át.

Csak három alapszabály létezett:

1) házas- vagy élettársi kapcsolatban élő férfi nem játszhatott,

2) ajándékot, anyagi juttatást, üzleti előnyt soha nem fogadtam el,

3) küldetésem sohasem tartott pár napnál tovább, és mindig a másik fél terében zajlott. Az én birodalmamba senki nem tehette be a lábát.

Pár év telt el ebben a forgatagban. Megismertem, kipróbáltam és megtanultam mindent, amire testiség területén ebben az életemben vágytam. Már nem voltak célok, a játék kezdett rutinná válni. Sőt esetenként fárasztóvá azoknak köszönhetően, akik tulajdonukká akartak tenni. Amikor már hónapokig követtek a városban, vagy szobroztak az ablakom alatt, akkor eldöntöttem, hogy ennek a korszaknak vége.

Szinte egyik napról a másikra hibernáltam a szexualitásom. Elkezdődött egy mély belső utazás, tisztulás, újjászületés. Hosszú ideig tartott és közben volt néhány csábítás. De már semmi nem jött össze a régi módon. Akit én akartam volna, már nem adta magát. Aki engem akart, én nem akartam és ezt rögtön kifejeztem. Elengedtem mindent és mindenkit. Megszűnt a kéj, a rettegés, a bizonyítási vágy. Szüleimmel megbékéltem. Csendben éltem az életem és már nem akartam semmit. Ekkor jött az Igaz Szerelem. Ahol a partnerek nem szerelmeskednek, és nem szexelnek. Ahol egy Férfi és egy Nő szeretkeznek. Ahol a test, lélek és szellem kapcsolódik össze. Ahol nincs álarcosbál. Ahol nem kellenek a nyúlcipők. Ahol illatos, simogató, fényes, zenés, édes Szeretet lakozik.

Ez lehetne a happy end a film végén, indulhat a stáblista. De ez az a film, ahol a rendező a hosszú stáblista közé még beszúr egy meglepő és mulatságos jelenetet.

A legváratlanabb helyről, a legváratlanabb módon felbukkan egy férfi. Az órányi találkozás alatt olyan buborék keletkezik, amely mindent megkérdőjelez. Három napnyi kínzó gyötrelem. Először a női ego duzzadása: „még mindig tudnám, ha akarnám”. Aztán jön megint a lelkiismeret. Utána a kétség, hogy „mi van, ha…?”. Aztán a becsapás: „ez csak játék, semmi komoly, igazán belefér”. És folyton folyvást a vad fantáziálás. Gyorsított menetben 35 év kínszenvedése még egyszer.

Negyedik napon a kérdésfeltevés: miért akarom ezt a távolból, agyban eldönteni? A válasz egy elhatározás: elfogadom a meghívást a személyes találkozóra. Koncepció nélkül. Ha kell, sírva menekülök el. Ha kell, beleszeretek és a felesége leszek. Ha kell,  állva szexelünk egy nyilvános wc-ben és soha többet nem talákozunk.

Elhatároztam, hogy figyelem magam, az érzéseim, a vágyaim és csak a szeretetre koncentrálok. Teljes békében mentem a megbeszélt találkozóra. Leültünk ebédelni. A beszélgetés elején elsütött néhány macho poént, amivel férfiként akarta pozicionálni magát. Nem mondtam ki, csak azt éreztem: „nem kell a show, így is tudom, hogy fantasztikus vagy”. Mintha megérezte volna. Néhány percig csendben maradtunk. Akkor nyílt meg egy másik világ.Hosszasan néztük egymást. Nem tudom, ő mire gondolhatott. Én arra, hogy mennyire gyönyörű minden. A keze, ahogy vizet tölt nekem, az arca élessége, tekintetének melegsége és sóvárgása.

Szerettem benne a Férfit, amikor gyermeke anyjáról beszélt. Szerettem benne az Apát, amikor fiúgyermekéről mesélt. Szerettem benne a Fiút, amikor az Édesanyja iránt érzett gyengéd szeretetének, az Édesapjával még befejezetlen békülésének titkaiba avatott be. És mindenek felett szerettem magam: a felnőtt Nőt, akivé lettem és akit most pillanthattam meg először a maga teljességében. Éreztem, hogy végtelenül szeretem és ehhez nem kell felfalnunk, bekebeleznünk egymást. Éreztem, hogy ez a szeretet máshonnan táplálkozik. És itt tényleg „Vége” egy nagy karmakörnek.”

szerző: KAHI

Szólj hozzá Te is!

hozzászólás

About The Author
-